Ma 2020. 5. 30, szombat, Zsanett, Janka napja van.

Sem Raffael, sem Sztojka sem Németh nem döfött

2009.02.23 09:36. -

Míg Raffael Sándort közönyösen, rezzenéstelen arccal vette tudomásul, hogy emberölés gyanújával a bíró a rácsok mögé küldte, addig bűntársa, Németh Győző megtörten vonult be az épületbe, szemét lesütve, kerülve még a kamerásokat is- írja a Blikk. Mester Csaba, Németh védője el is mondta, sejtette, hogy védencét őrizetbe fogják venni. „Valóban történtek bűncselekmények aznap éjszaka, és konkrét bizonyítékok vannak a rendőrség birtokában Németh ellen” – folytatta. Az ügyvéd azonban nem érti, hogy miért emberöléssel és életveszélyes testi sértéssel gyanúsították meg az ügyfelét. Ugyanazzal, amivel Raffael Sándort is vádolják. Létezik a pszichikai bűnsegéd fogalma, ami azt jelenti, hogy az illető nem tett semmit, de a fellépésével támogatta a bűncselekményt. Ehhez képest Némethet társtettesként kezelték, ami annyit tesz, mintha ketten szúrtak volna – mondta az ügyvéd.

Hirdetés

Míg Raffael Sándort közönyösen, rezzenéstelen arccal vette tudomásul, hogy emberölés gyanújával a bíró a rácsok mögé küldte, addig bűntársa, Németh Győző megtörten vonult be az épületbe, szemét lesütve, kerülve még a kamerásokat is- írja a Blikk.
Mester Csaba, Németh védője el is mondta, sejtette, hogy védencét őrizetbe fogják venni. „Valóban történtek bűncselekmények aznap éjszaka, és konkrét bizonyítékok vannak a rendőrség birtokában Németh ellen” – folytatta.
Az ügyvéd azonban nem érti, hogy miért emberöléssel és életveszélyes testi sértéssel gyanúsították meg az ügyfelét. Ugyanazzal, amivel Raffael Sándort is vádolják.
Létezik a pszichikai bűnsegéd fogalma, ami azt jelenti, hogy az illető nem tett semmit, de a fellépésével támogatta a bűncselekményt. Ehhez képest Némethet társtettesként kezelték, ami annyit tesz, mintha ketten szúrtak volna – mondta az ügyvéd.
Mester azt is elmondta, hogy Németh Győző lelkileg összeroppant az ügy súlyától. Mivel azonban Raffael sem vállalta magára a tettet, így előbb-utóbb egymás ellen kell fordulniuk. Kérdés, a bandából ki kire mutat. A Vasárnapi Blikk úgy tudja, hogy a pénteki, éjszakába nyúló kihallgatás alatt egyik férfi sem tett vallomást. Az őrizetbe vett öt nehézfiú közül csak P. Gábor és az önmagát feladó Sztojka Iván beszélt a rendőröknek a bárban történtekről.
Az autónepperként is dolgozó P. beismerte, hogy részt vett a verekedésben, de azt mondja, hogy az utcai szurkáláshoz semmi köze. Sztojka Iván ezzel szemben nevekkel szolgált a nyomozóknak. Hogy kire vallott, azt ügyvédje, Drescher Ivor nem árulta el, de azt elmondta, hogy Sztojka az igazat mondta a rendőröknek.

Forrás: Blikk.hu







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.05.27 (20. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget