Ma 2018. 10. 20, szombat, Vendel napja van.

Szélesebb legyen az új kormány támogatottsága

2009.03.23 11:12. - Booster

Gyurcsány Ferenc elképzelhetőnek tartja, hogy az új kormány tagjai közt jobboldaliak is legyenek, mert szerint minél szélesebb az új kormány támogatottsága, annál szélesebb körben érthetik az emberek, hogy mit akar tenni. A miniszterelnök erről a Magyar Televízió Szólás szabadsága című műsorában beszélt vasárnap este. A kormányfő a váltófutáshoz hasonlította a következő időszakot. "Április 14-ig (a konstruktív bizalmatlansági indítványról szóló parlamenti szavazásig) úgy teszi a kormány a dolgát, mintha mi sem történne, nem kell bénultságra, mozdulatlanságra számítani. Úgy tesszük a dolgunkat, mintha a következő 20 évre terveznénk" - mondta. Gyurcsány Ferenc kijelentette: döntése végleges, pár hét múlva más miniszterelnöke lesz az országnak. Emlékeztetett arra, egyrészt azért döntött így, mert az elmúlt egy évben nem javult politikájuk támogatottsága. Másrészt azért, mert bár hisz a február 16-án bejelentett válságkezelő csomagban, az embereknek többségének ez nagyon sok volt, a közgazdász szakmának viszont kevés és nem tudta közelebb hozni egymáshoz a két csoportot. Nincsen idő a válság közepén arra, hogy hónapokig őrlődjünk - hangoztatta. A kormányfő beszélt arról is: nemcsak az SZDSZ-t tájékoztatták szombat délelőtt a döntésről, hanem a kollégái például az MDF vezetésének is jelezték ezt, ahogyan másoknak is, mert "nem üzenhet a sajtóban a törvényhozás vezetőinek".

Hirdetés

Gyurcsány Ferenc elképzelhetőnek tartja, hogy az új kormány tagjai közt jobboldaliak is legyenek, mert szerint minél szélesebb az új kormány támogatottsága, annál szélesebb körben érthetik az emberek, hogy mit akar tenni. A miniszterelnök erről a Magyar Televízió Szólás szabadsága című műsorában beszélt vasárnap este. A kormányfő a váltófutáshoz hasonlította a következő időszakot. "Április 14-ig (a konstruktív bizalmatlansági indítványról szóló parlamenti szavazásig) úgy teszi a kormány a dolgát, mintha mi sem történne, nem kell bénultságra, mozdulatlanságra számítani. Úgy tesszük a dolgunkat, mintha a következő 20 évre terveznénk" - mondta. Gyurcsány Ferenc kijelentette: döntése végleges, pár hét múlva más miniszterelnöke lesz az országnak. Emlékeztetett arra, egyrészt azért döntött így, mert az elmúlt egy évben nem javult politikájuk támogatottsága. Másrészt azért, mert bár hisz a február 16-án bejelentett válságkezelő csomagban, az embereknek többségének ez nagyon sok volt, a közgazdász szakmának viszont kevés és nem tudta közelebb hozni egymáshoz a két csoportot. Nincsen idő a válság közepén arra, hogy hónapokig őrlődjünk - hangoztatta. A kormányfő beszélt arról is: nemcsak az SZDSZ-t tájékoztatták szombat délelőtt a döntésről, hanem a kollégái például az MDF vezetésének is jelezték ezt, ahogyan másoknak is, mert "nem üzenhet a sajtóban a törvényhozás vezetőinek". Arra a felvetésre, hogy nem lett volna-e jobb, ha az őszödi beszéd után távozik, úgy válaszolt: nem, mert ezzel félrevezette volna az országot, azt üzenve, hogy igaz a Fidesz torz értelmezése a beszédről. Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP népszerűségvesztéséhez az vezetett, hogy az emberek nagyon nehezen fogadják el, ha azt mondják nekik, hogy a kormány politikája rövid távon többségében inkább csak gondot, és bajt hoz, de ezek az intézkedések a jövő érdekében szükségesek. A kormányfő úgy látja: tovább kell menni a jelentős átalakítások, a reformok, a szigorú költségvetési politika útján és Magyarországnak jó néhány évig csak ez az útja van. "Aki mást mond, most én mondom az őszödi beszéd után, az hazudik, nem én" - jelentette ki a szocialista pártelnök. Gyurcsány Ferenc a lehetséges miniszterelnök-jelöltekkel kapcsolatban azt mondta, neki is van jelöltje, de nem nevez meg senkit, mert "nem lenne jó, ha a miniszterelnök előhúzná a mellényzsebéből a nevet". Hangsúlyozta: egyeztetések során kell megtalálni a közös jelöltet. Arra kérdésre, hogy mi a véleménye Bokros Lajos nyilatkozatáról, aki jelezte, hogy elvállalná a feladatot, úgy válaszolt: "rendkívül csodálkoznék, ha miniszterelnök lenne belőle Magyarországon". Nem tud olyan névsort mondani, amit kommentálnék - reagált a sajtóban eddig megjelent lehetséges miniszterelnök-jelöltekről szóló felsorolásra. Arra a kérdésre, hogy később, akár jövőre lehet-e még az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Gyurcsány Ferenc azt mondta: ha néhány hónap múlva meghívást kap a műsorba, akkor pártelnökként szívesen beszélget arról, hogy ki lesz a szocialisták kormányfő-jelöltje 2010-ben. Forrás: belföld.ma.hu







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget