Ma 2018. 4. 24, kedd, György napja van.

„Így néz ki, mikor az Orbán-kormány dolgozik”

2011.10.06 13:03. - Booster

„Arcátlan, antidemokratikus lépés a sajtóból értesülni arról, hogy a megyei önkormányzatok minden intézménye államosítva lesz” – kezdte Tokajiné Demecs Katalin, MSZP frakcióvezető a csütörtöki sajtótájékoztatót.

Hirdetés

Mint azt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés szocialista frakciója képviseletében megjelent frakcióvezető asszony elmondta, semmilyen információjuk nincs arról, hogyan is fog működni az államosítás, valamint nem érti, miért a sajtóból kellett értesülniük a döntésről.

„Az államosítást úgy beállítani, hogy segítség, jó dolog, irreális és cinikus állítás” – tette hozzá. Véleménye szerint a döntés következtében rengeteg ember veszíti el majd állását, emellett az intézmények működését fenyegető veszély sem múlik el.

Dr. Jenei Zoltán, az MSZP frakció tagja hozzátette, a településen élők, dolgozók véleményét is fontos lenne figyelembe venni.

Az önkormányzati választás után egy évvel - merre tovább megyék? címmel megrendezett sajtótájékoztatón beszélt a negatívumokról, többek között a szociális támogatásból elvont összegről, a közmunka programra fordítható pénz csökkenéséről, valamint arról is, hogy akadoznak a pályázati kifizetések és lassulnak, leállnak a fejlesztések. Mint elmondta ezek okát a hibás gazdaságpolitikában látja.

Dr. Jenei Zoltán az is hozzátette, ezzel ellehetetlenítik az önkormányzatokat és újabb megszorítások várhatóak leginkább az egészségügyben, valamint az oktatásban és a 2012-es évben gazdasági visszaesés várható, valamint újabb megszorítások.

 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.04.18. 15.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 1. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget