Ma 2019. 12. 11, szerda, Árpád napja van.

Növeli a mellrák kockázatát a mérsékelt ivás

2011.11.03 09:34. -

Már heti néhány pohár alkohol is növeli a mellrák kialakulásának kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.


A heti három-hat pohár bort, sört vagy töményebb alkoholt fogyasztó nőknél 15 százalékkal nagyobb az emlődaganat előfordulásának kockázata azokhoz a nőkhöz képest, akik egyáltalán nem isznak alkoholt - közölték a bostoni Brigham és Női Kórház, valamint a Harvard Egyetem orvosi karának kutatói. 

A Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány szerint azoknál a nőknél, akik átlagosan napi két pohár alkoholt ittak, 51 százalékkal bizonyult magasabbnak a mellrák kockázata. 
 
A kutatók 105 986 nő adatait elemezték, akik 1980 és 2008 között vettek részt egy nagyszabású felmérésben, amelynek keretében az egészségüket és életmódjukat érintő kérdésekre válaszoltak.
 
Az emelkedett rákkockázat megfigyelhető volt azoknál is, akik időközben abbahagyták az alkoholfogyasztást. A megállapítás nehéz helyzet elé állítja azokat a nőket, akiknek például a szívkockázat csökkentése érdekében napi egy-két adag vörösbor elfogyasztását javasolják a szakemberek. 
 
"Nincs bizonyítékként használható adat arra vonatkozóan, hogy az alkohol elhagyása csökkentené a mellrák kockázatát" - írta a tanulmányt kísérő kommentárjában Steven Narod, a torontói Women's College kutatóintézet munkatársa. 
 
Narod úgy véli, hogy az alkalmanként megivott egy-egy pohár ital szívkockázatot csökkentő hatása nagyobb előnyt jelenthet a nőknek, mint a mellrák kockázatának emelkedése.
 
A tanulmány szerzői nem tudtak választ adni arra, hogy miért növekszik a mellrák kockázata az alkohol hatására, de feltételezik, hogy az ital hatására a női nemi hormonok koncentrációjának szervezetben való megemelkedésével van összefüggésben.
 
Forrás: MTI/Délmagyar.hu






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 12.11 (49.szám)
Presztízs magyazin ősz IV. évfolyam 3.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget