| Ma 2012. 5. 18, péntek, Erik napja van. |
Regisztráció | Belépés
|
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elkezdte az állami földterületek haszonbérleti pályázatainak közzétételét. Arról, hogy ez Jász-Nagykun-Szolnok Megyében mekkora területeket érint, illetve a pályázat részleteiről Szabó Csabát, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottját kérdeztük
A kiírásra kerülő, hatvanezer hektár állami földterület bérbeadása a kis és családi vállalkozások létrejöttét, illetve a már létező gazdaságok megerősödését szolgálja. A kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium betartotta korábbi ígéretét, amely szerint a földek hasznosításának legfőbb szabálya a nyilvános pályáztatás. Ez a pályáztatás, mely a napokban került kiírásra elsősorban a a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket hozza helyzetbe, azonban a pályázat benyújtása mindenki számára lehetséges, családi gazdálkodók, őstermelők, egyéni vállalkozók és gazdálkodó szervezetek is pályázhatnak. A kormány célja, hogy a 20 éves bérbeadással jól működő, kis és középvállalkozások jöjjenek létre, nőjön a foglalkoztatottak száma, és az állattartás is fellendüljön. Ezzel a kormány el szeretné kerülni azt, hogy spekulánsok kezébe kerüljenek a földterületek, és szorgalmazza, hogy ma Magyarországon az műveljen földet, aki valóban művelni szeretné.
Mik a pályázás feltételei?
A pályázat alapvető feltételei, hogy a pályázók lakhelye illetve székhelye nem lehet az érintett termőföld 20 kilométeres körzeténél távolabb, és a jelentkezők sem az államtól, sem mástól nem tulajdonolhatnak vagy bérelhetnek összesen 1200 hektárnál nagyobb területet. A pályázat során pontozási rendszer szerint fognak dönteni, melynek két prioritási pontja a foglalkoztatás, illetve az állattartás. A pályázat benyújtásakor egy öt éves tervezetet kell benyújtani, melyben a pályázó felvázolja terveit, elképzeléseit: mennyi, és milyen állatot szeretne tartani, mennyi embert foglalkoztatna, stb. Az igénylés a megyei kirendeltségeken történik, az éves bérleti díj pedig a föld minőségétől függően változik. A pályázat kiírásakor kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a földterület ne apró parcellákból tevődjön össze, hanem - ahogy ezt az adott település földrajzi viszonyai engedik – nagyobb birtoktestek kialakítására törekedtek. A pályázat feltételei jóval egyszerűbbek, és könnyebben nyomon követhetőek, mint a földterületekre eddig vonatkozó pályázatok, már maga a pályázati felhívás, és a pályázati adatlap is könnyen érthető, kitölthető. A bérelt földterületre használója pedig mindenfajta uniós, és állami támogatást igénybe tud venni. Mondta el lapunknak Szabó Csaba. A miniszteri megbízott hangsúlyozta, a cél nem az, hogy egy bonyolult pályáztatási rendszerben az emberek ne tudjanak földhöz jutni, az eljárás egyszerűsítése pont azt a célt szolgálja, hogy minél több ember gazdálkodhasson. Szabó elmondta, Jász-Nagykun-Szolnok megyében a pályázat összesen 9000hektár földet jelent, melyre a kiírást követő 45. Napig lehet pályázni. Azt, hogy a területek helyileg hol vannak, illetve a részletes tájékoztatót, pályázati kiírást a www.nfa.hu oldalon találják.
A pályázat, mely lehetővé teszi azt, hogy Magyarországon újra működhessenek a kis és közepes gazdálkodások, nagyon jó lehetőség annak, aki fejlesztene, vagy éppenséggel most vágna bele gazdálkodásba. Érdemes, nagyon is érdemes elgondolkodni rajta, utána nézni, mert a mezőgazdaság, ami az utóbbi évek rossz politikájának eredményeképpen számos gazdálkodó számára okozott csalódást, most úgy néz ki, újra megbecsültté válik Magyarországon.
Hozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.
Bejelentkezem | Regisztrálok