Ma 2018. 10. 23, kedd, Gyöngyi napja van.

Bombera Krisztinát is kirúgták a tévéből

2011.11.14 15:32. -

Bombera Krisztinát és M. Kiss Csabát is kirúgták a Magyar Televízióból – értesült az Index és az Fn.hu.


A nyári félezres leépítés után újabb 400 főtől válik meg a Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A közmédiából második felvonásban eredetileg 414 embert akartak kirúgni, de az üzemi tanács kemény tárgyalásokon ezt a létszámot 404-re tudta csökkenteni. 

Az Index és a FigyelőNet információi szerint az elbocsátottak között van Bombera Krisztina, az MTV egykori New York-i tudósítja. A riporter utoljára a nyáron került képernyőre a Teadélután című műsorban. 
 
Kirúgták a tévéből M. Kiss Csabát is, aki az el sem indult Pont című bulvárműsort vezette volna. 
 
Az Index úgy tudja, hogy a megújuló közszolgálat egyik arcaként hirdetett Teszári Nórát is elküldték. Ő Veiszer Alindával október eleje óta az Éjjeli őrjáratot vezette a Duna2-n. 
 
Megköszönték a munkát Litauszki János filmrendezőnek is, aki 1980 óta a volt Magyar Televízió munkatársa, valamint nem tartanak igényt  Szerbhorvát Györgyre sem, aki idáig a Magyar Rádió műsorelemző részlegét vezette. 
 
Az újabb közmédiás elbocsátások szerdáig tartanak. 
 
Forrás: Blikk-összeállítás






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget