Ma 2018. 10. 19, péntek, Nándor napja van.

Nem mernek beszélni az IMF-ről a fideszesek

2011.11.19 14:31. -

Navracsics Tibor nem kívánta kommentálni a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között tervezett új típusú együttműködés kapcsán tett ellenzéki felvetéseket szombaton újságírói kérdésre, egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.


Az eseményen szintén részt vevő Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke azt mondta, hogy az előző naphoz képest semmilyen újdonság nem történt az ügyben.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter arra az újságírói kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lemondását, azt válaszolta: "nem vagyok Matolcsy György, tehát nem tudom megmondani". Szerintem az én véleményem ebből a szempontból teljesen indifferens - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék szerint azért kellett az IMF-hez fordulni, mert megbukott a kormány gazdaságpolitikája, Navracsics Tibor közölte: nem reagál az ellenzéki felvetésekre. "Közigazgatási és igazságügyi miniszter vagyok, és gyermekbarát meghallgató szobát adok át. Ezt reagálom az ellenzéki felvetésekre" - mondta az V. kerületi kapitányság előtt tartott sajtótájékoztatón; a szobát a kapitányság épületében alakították ki.
 
Rogán Antal szintén újságírói kérdésre mindössze annyit közölt, hogy a pénteki naphoz képest semmilyen újdonság nem történt az IMF-együttműködés ügyében.
 
Matolcsy György pénteken hivatalosan is kezdeményezte a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjánál egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését. A nemzetgazdasági tárca vezetője azt mondta az MTI-nek, hogy karácsony előtt megkezdődhet a tárgyalás egy új delegációval, január végén, februárban pedig akár le is zárhatják azt.
 
Forrás: Index.hu

 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget