Ma 2012. 5. 18, péntek, Erik napja van. Regisztráció | Belépés G+ facebook iwiw Amadeus Rádió RSS

Szolnokra és a kistérségbe több mint egymilliárd forint jutott a kormány támogatásából

2012.01.05 16:14. - Lakatos Éva

A szolnoki kistérségbe több mint egymilliárd, ezen belül a megyeszékhelyre 800 millió forint jutott abból a pénzből, amelyet a kormánytól kaptak az önkormányzatok 2011 végén - mondta Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere csütörtöki évnyitó sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

 

    A kormányzat segítsége szinte a teljes magyar önkormányzati szektort érintette, és ismét bizonyságot nyert, hogy a települések számíthatnak az államra - tette hozzá a politikus.
    Tájékoztatása szerint Szolnok a pénzből kötelező feladatokat tudott finanszírozni, intézmények költségeit fedezte, valamint kifizetetlen számlákat rendezett. 
     A város pénzügyei kapcsán a polgármester szólt arról, hogy Szolnok 2012-es költségvetésének tervezése már tavaly szeptemberben elkezdődött az alapelvek meghatározásával. A jövő héten megkezdődnek az egyeztetések az intézményekkel, majd a hivatali ágazatok következnek.
    Nehezíti a tervezőmunkát, hogy több új törvény, így a köznevelési, az önkormányzati és az államháztartási jelent meg, amelyek újdonságokat hoztak az önkormányzati szektor életébe is. Működési hiány például a pénzügyi stabilitási törvény szerint nem tervezhető, csak meglévő forrásokig kalkulálható bármilyen feladat - jegyezte meg.
    Elmondta: a költségvetés főösszege várhatóan 19-20 milliárd forint körül lesz. Tavalyhoz képest félmilliárd forintos kiadáscsökkentést jelent a tűzoltóság állami kézbe kerülése, és 200 millió forintot, hogy egyházi fenntartásba került a város egyik gimnáziuma. A tavalyi, intézményi rendszert érintő szűkítések, takarékossági intézkedések 300 millió forinttal könnyítik a szolnoki költségvetés helyzetét.
    Szalay Ferenc kitért arra, hogy az építményadóról 2011 végén született önkormányzati rendelet alapján január 15-ig minden szolnokinak adóbevallást kell készítenie lakásáról és nem lakás céljára szolgáló egyéb építményéről. Magánszemélyeknél általános elv, hogy adóköteles a 150 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakás, valamint üzleti célt nem szolgáló üdülő és garázs. Az előbbinél az adó mértéke négyzetméterenként 100, az utóbbiaknál 200 forint évente.
    Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára december 28-án jelentette be, hogy a Magyar Államkincstár a kormány döntése alapján csaknem 25 milliárd forint többlettámogatást utalt át az önkormányzatoknak.
 


Megosztás Facebook-on!

Az oldal tetejére
Hirdetés


Szólj hozzá te is!

Hozzászólok a cikkhez


A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.
Bejelentkezem | Regisztrálok

3 hozzászólás

  • 3. vén diák2012.01.06. 21:59:19
    Ezért gyorsan megépítjük az agórát. Szolnoknak ez a legfontosabb, erre kell költeni a pénzt.
  • 2. Zsuzs2012.01.05. 23:24:00
    Azt nem hiszem, hogy mi városlakók valóban számíthatunk az államra, azt már inkább, hogy lelkes lihegőik igen.
  • 2. Zsuzs2012.01.05. 23:21:36
    Szeretném megtudni, hogy a szövetkezeti tulajdonú garázsokat nekem, mint használónak be kell-e vallanom!
Oldaltérkép | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem
Minden jog fenntartva © 2012 - Booster Média Kft. - Programozás: Webidea Informatika