| Ma 2012. 5. 18, péntek, Erik napja van. |
Regisztráció | Belépés
|
2011 a takarékoskodás éve volt, 2012-ben pedig még több megtakarításra lesz szükség, hogy Szolnok fejlődhessen - mondta el Szalay Ferenc tegnapi évértékelőjén, a Hozam Klubban.
Évértékelő beszédében a polgármester összefoglalta a 2011-es év eredményeit, fejlesztéseit, beruházásait, de beszélt az adósságról, és a megoldási alternatívákról is. Szalay Ferenc hangsúlyozta, 2011 a kihívások éve volt az önkormányzatok számára: az átalakuló közigazgatás, a gazdasági válság, az önkormányzati bevételek csökkenése mind olyan tényezőnek bizonyultak, melyre a városnak meg kellett felelnie. A településeknek be kell látnia: a rendelkezésre álló források elfogytak, az önkormányzatok eladósodtak. Ennek fényében kell a feladatokat meghatározni, melyeket a polgármester a további takarékoskodási intézkedésekben, a további intézményi racionalizációban, az adósságkezelő program elindításában, illetve új bevételi források megnyitásában lát.
Be kell látnia a városnak, hitelt hitellel már nem lehet fedezni, ezért van szükség az új adók kivetésére, illetve a megszorításokra a városban.
Nem csak a nehézségekről beszélt azonban Szalay Ferenc, összefoglalta mindazokat az eredményeket, melyek a 2011-es esztendőben megvalósultak városunkban. Érintette a gazdasági fejlesztéseket, a Stadler gyár bővítését, a kínaiakkal folytatott eredményes tárgyalásokat a citromsav gyár telepítéséről, és bár hozzátette, a gazdasági fejlődés ugyan nem volt olyan szintű, mint várták, az ipari parkok bővültek, a cégek pedig fejlesztettek Szolnokon.
"A 2011-es évnek volt egy nagyon nagy értéke is, hiszen az évet a gyaloghíd átadásával kezdtük és a hozzá kapcsolódó tér, a Tiszai hajósok tere és a tér új életérzést hozott a városnak, az emberek egyre inkább kint vannak a közterületeken, örülnek annak, hogy van mit csinálniuk a városban, az átalakult belvárosban. Egy szebb, élhetőbb, jobb Szolnok alakult ki." folytatta a polgármester. Szalay Ferenc szerint erősödött a lokálpatriotizmus a városban, melyet mindenképp sikerként értékel. Eddig soha nem látott rendezvényeknek adott otthont Szolnok, ilyen volt az EFOTT és az Egyházmegyei Találkozó. Emellett hagyományteremtő rendezvények is elindultak a városban, gondoljunk csak a Városházi Esték rendezvénysorozatra. Erősödött a hitélet , most már egyházi középiskolája is van Szolnoknak. Emellett kiemelt figyelmet fordítottak az idősek, és betegek gondozására is: önkéntes csoportokkal támogatták a nyugdíjasokat a mindennapi bevásárlástól, a kulturális programokig. Szalay kiemelte, a már elkezdődött szűrőprogramok, illetve a az Újvárosi Humán Fejlezstési Program az idei évben is folytatódni fognak.
Bár a 2012-es év is nehéz lesz, a fejlesztés idén sem marad el, hangsúlyozta a politikus. Felújítják a Fiumei úti és a Szandaszőlősi általános iskolát, megépül az új közművelődési tér, az Agora, új támfal védi majd a várost a Zagyva torkolat és a vízi rendőrség közti szakaszon, a Tiszaligeti strandon pedig komplex turisztikai fejlesztést valósítanak meg. Távlati célként pedig a vasút, és a 4-es főút fejlesztését emelte ki a polgármester.
Forrás: szolnoktv.hu/szolnokinaplo.hu
1 hozzászólás