Ma 2020. 7. 14, kedd, &Őrs napja van.

Orbán összeszólalkozott Egerben Kósával

2012.02.10 09:21. - Lakatos Éva

Kósa Lajos információink szerint Domokos László ÁSZ-elnököt bírálta egy Debrecennel kapcsolatos jelentés miatt, de Orbán Viktor helyretette a városvezetőt. Vita volt az egyházi törvénnyel kapcsolatban is.


 

A hvg.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a csütörtöki nap folyamán eddig két ügy miatt bontakozott ki élesebb vita a Fidesz és a KDNP egri frakcióülésén - a tanácskozás egyébként nyugodt mederben zajlik, olyan kérdésekről tárgyalnak többek között, mint a hulladékgazdálkodás vagy az agrárkamarai tagság. A miniszterelnök szerda esti előadását - melyben többek között arról beszélt, hogy tavaly év végén "nemzetközi méretű puccskísérletet" hárított el a kormány, melyben szerinte titkosszolgálati és külügyi szál is volt - követő hosszú vita óta szakpolitikai témákról beszélgetnek a Fidesz és a KDNP Egerben összegyűlt képviselői.

A miniszterelnök-pártelnök a délelőtt folyamán határozott figyelmeztetésben részesítette Kósa Lajost, a Fidesz ügyvezető alelnökét. A konfliktus oka forrásaink szerint az volt, hogy Debrecen polgármestere korábban telefonon bírálta az Állami Számvevőszék elnökét, Domokos Lászlót (aki kinevezése előtt a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője volt). Az eset Orbán Viktor tudomására jutott, így az egri frakcióülésen - forrásaink szerint - kemény hangon jelezte Kósának, ilyet nem tehet, fegyelmezze magát. Az Állami Számvevőszék ugyanis néhány hete kiadott jelentésében több ponton bírálta Debrecen gazdálkodását, a város pénzügyi helyzetével kapcsolatban kritikus megállapításokat tett. Kósa Lajos ezután nyilvánosan is kifejezésre juttatta nemtetszését a jelentéssel kapcsolatban, és azt mondta, az ÁSZ tárgyi tévedéseket vétett.

Cikkünk megjelenése után Kósa Lajos a hvg.hu-nak cáfolta, hogy vita alakult volna ki közte és a kormányfő között; azt mondta, ő szakmai észrevételeket tett az ÁSZ egyes, a megyei jogú városok és a megyék gazdálkodását vizsgáló jelentésével kapcsolatban. A debreceni polgármester szerint Orbán Viktor nyitott volt az érveire, és hangsúlyozta ugyan, hogy a kormánynak ehhez semmi köze nincs, hiszen az ÁSZ a parlament ellenőrzése alatt áll, de azt javasolta, hogy folytassanak konzultációt az Állami Számvevőszékkel.

Állami potentátok Egerben: jó hangulatban, konstruktív légkörben zajlik a frakcióülés

Fotó: Túry Gergely

Kósa Lajos a hvg.hu-nak elismerte, valóban felhívta Domokos Lászlót, de nem vitatkozott vele, hanem a megyei jogú városok szövetségének elnökeként tolmácsolta az ÁSZ vezetőjének szakmai észrevételeiket. A polgármester leginkább azt kifogásolja, hogy az ÁSZ azt várja, a megyei önkormányzatok átfogó tervet készítsenek az adósságállományuk kezeléséről, ami Debrecen polgármestere szerint azért szakmaiatlan, mert éppen folyamatban van adósságuk konszolidálása, az intézmények állami tulajdonba vétele, ami rövid távon is megnehezíti a tervezést, nemcsak a kiadási, de bevételi oldalra is hatással van. Kósa szerint ezért nem méltányos a jelentés ezen része, ezt vetette fel Domokos Lászlónak. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a csütörtöki frakcióülésen azt szorgalmazta, ez ügyben nyilvánosan, a parlamentben interpellálják az ÁSZ elnökét, mire Orbán arra kérte, előbb merítsék ki a többi konzultációs lehetőséget. A frakcióülésen az is eldőlt, egy összetett törvénycsomagot nyújtanak be a parlamentnek, amely összefésüli az önkormányzatokra vonatkozó törvényeket, ami szintén hatással lehet a tervezésre.

Szintén heves vita alakult ki az egyházügyi törvény jövő hétre tervezett módosítása miatt. A december 30-án újra a régi tartalommal elfogadott, júliusban megszavazott változatot az Alkotmánybíróság formai okok miatt december közepén megsemmisítette. A Fidesz-frakció pár órával a testület döntése előtt  - nyilvánvalóan a verdikt tartalmának ismeretében - hatályon kívül helyezte a 14 vallási közösséget (a keresztény „történelmieket”, három zsidó közösséget és a Hit Gyülekezetét) egyházként elismerő jogszabályt. A többieknek ezt a jogállást a parlamenttől kell kérniük - ezért kell minden új egyház felvételekor módosítani a törvényt. A parlament január 9-én kikérte a Magyar Tudományos Akadémia egyik bizottságának állásfoglalását az ügyben, ám - mint szerdán a hvg.hu megírta - a tudományos testület inkompetensnek nyilvánította magát az ügyben.

Információink szerint az egri frakcióülésen a képviselők az MTA-t, illetve annak elnökét bírálták, amiért az akadémia hárította a felelősséget. Végül úgy döntöttek, nem vállalják a konfrontációt, a bizottsági állásfoglalás nélkül döntenek a lista kibővítéséről. Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága pénteken tárgyalja a törvénymódosító indítványt. A testület elnöke, a KDNP-s Lukács Tamás január elején azt nyilatkozta az MTI-nek, tavaly december 20-ig 82 egyház nyújtott be az Országgyűlés általi elismerési kérelmet, ebből a törvény követelményeinek alaki vizsgálata alapján 37 felel meg.







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.07.08 (26. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget