Ma 2017. 8. 20, , István napja van.

Szerenáddal köszöntik ma, kilencvenedik születésnapján Göncz Árpádot

2012.02.10 08:22. - Booster

Szerenáddal köszöntik a kilencvenedik születésnapját ma ünneplő Göncz Árpád volt köztársasági elnököt budapesti otthonánál.A köszöntést Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Konrád György író, az SZDSZ alapító tagja és Kuncze Gábor, a szabad demokraták korábbi elnöke kezdeményezte.


Tájékoztatásuk szerint a budapesti Vérhalom téren beszédek nem hangzanak el, mindössze eléneklik a Ha én rózsa volnék című Bródy-dalt.

A szervezők - akik számítanak a volt köztársasági elnök tisztelőinek részvételére a szerenádon - korábban azt írták az MTI-nek küldött közleményükben, hogy Göncz Árpád plebejus-polgár államfőként kifejezte a nemzet egységét, nem tett különbséget magyar és magyar között, ha betartották az alkotmányos demokrácia szabályait, függetlenül attól, hogyan éltek és miben hittek. Hozzátették, Göncz Árpád demokrata maradt a Kádár-rendszer alatt, és megőrizte eszméit az 1990 utáni politikai küzdelmekben is. "Kikezdhetetlen életútja, szerénysége, embersége és bölcsessége iránymutató lehet mindannyiunk számára" - olvasható közleményükben.

Göncz Árpád író, műfordító az első szabad választások után az Országgyűlés házelnöke lett, így ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége (amelynek alapító tagja volt) megegyezése nyomán 1990. augusztus 3-án a parlament öt évre őt választotta a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újraválasztották e tisztségben.

MTI







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2017.08.16. 32.szám
Presztízs magazin 2017. IV. évfolyam 2.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget