Ma 2020. 6. 3, szerda, Klotild napja van.

Ősmagyar vita - A genetika és a magyar őstörténet

2012.02.14 09:38. - Booster

Vajon mennyi köze van a mai Kárpát-medencében élő Magyarságnak a több mint ezer éve ide érkező őseinkhez? Erre próbál választ adni az alábbi tanulmány:

Hirdetés

 

Német Endre:

A magyar őstörténetet több szakma fókuszában áll és igen forráshiányos terület, ezért számtalan nyitott kérdésének sikeres vizsgálatához a kitartó és minden részletre kiterjedő munkán kívül integratív szemléletre van szükség. Akkor érhetünk el sikereket a magyar őstörténetben, ha a régészek, antropológusok, néprajzosok, történészek, nyelvészek és a populációgenetikával foglalkozó szakemberek együtt értékelik ki az új eredményeket és lehetséges irányokat.

     Erre most különösen nagy szükség van, mert az elmúlt években a populációgenetikában robbanásszerű fejlődés zajlott le, amely lehetséges új irányokat körvonalozott a magyar őstörténettel kapcsolatban is. Alapvetően két nagy eredmény született a témában. A Raskó István, Csányi Bernadett és Tömöry Gyöngyvér nevével fémjelzett szegedi iskola honfoglalás kori csontok és a mai magyar lakosság genetikai összefüggéseit vizsgálta. Bíró András Zsolt és Pamzsav Horolma pedig egy az Aral-tó környékén élő pár ezres, magát madjarnak nevező nemzetség és szintén a mai magyar lakosság genetikai kapcsolatát kutatta.

Szeged és a honfoglalás

 

    A szegedi iskola arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi magyar populáció és a honfoglalás kori népesség között nincs genetikai kapcsolat, a honfoglalók igen kevesen lehettek, és a mai magyarok genetika tekintetben főként az elmagyarosodott helyi szlávok és német telepesek utódai. Az eredmény egyből bekerült a magyar köztudatba a széles nyilvánosságot elérő médiacsatornákon keresztül, de komolyabb szakmai vita nem követte. Pedig követhette volna, mert nem hangzik teljesen életszerűnek az a feltételezés, miszerint egy kis lélekszámú nomád elit pár generáció alatt nyelvileg tökéletesen magába olvasztotta a szláv többséget. A bolgároknál például látványosan ennek az ellenkezője történt. A kisebbségben lévő török nyelvű bolgár elit viszonylag hamar – de ott sem 2-3 generáció alatt – nyelvileg asszimilálódott a szláv többséghez. Ráadásul az igen kevés számú honfoglalás kori és tizedik századi csont alapján a statisztika törvényei szerint nem is tehetünk nagyon határozott állításokat.

     A szegedi projekt két fázisból állt. Az első fázisban kéttucatnyi honfoglalás kori és tizedik századi csontmaradvány anyai vonalainak kiértékelése valóban azt mutatta, hogy a honfoglalás kori népesség meglehetősen távol áll a jelenlegi magyar népességétől. Ezt az eredményt 2007-ben egy rangos nemzetközi szakmai folyóiratban közölték a szegedi iskola tagjai. {1}

    A projekt második fázisában {2} azonban már 68 csont eredményei álltak rendelkezésre, amelyek több komponensben is már meglepően közel kerültek a mai magyar népességéhez. A két meghatározó eurázsiai komponens mind a két mintában hasonló arányban van jelen, és ezek együttesen közel felét adják mindkét mintának. A temetőkben talált 7 személy (ez kb. 10%-a a 68 vizsgált személynek) tartozott olyan „ázsiai” genetikai vonalakhoz, amelyeknek nem találták meg a megfelelőjét a modern magyar mintákban. Lényegében ezeknek az „ázsiai” vonalaknak a feltételezett kihalását tekintik a genetikai szakadás jelének a szerzők a mai magyar és honfoglalók között. De tegyük hozzá, hogy volt olyan „ázsiai” vonal is, amelyik hasonló arányban volt jelen a modern magyar mintában, mint a honfoglalás koriban. A probléma ott lehet, hogy az alkalmazott kétdimenziós modell nem képes jól megfogni populációk genetikai összetettségét. Például a mai magyar női vonalakat a walesi, a svéd, a galíciai és a bosnyák közé „lőtte be” a tanulmány, ami nem tűnik nagyon informatívnak.

    A női vonalak mellett a projekt második fázisában a férfiakra jellemző Y kromoszóma-jellemzők vizsgálatára is hangsúlyt helyeztek. A 4 férfi maradványának vizsgálatával az első fázissal azonos eredményre jutottak, azaz hogy a mai magyarok és a honfoglalók között tisztán kulturális kapcsolat áll fönn. A 4-es mintaszám azóta 7-re nőtt, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy statisztikailag ilyen kisszámú minta alapján felelőtlenség bármilyen határozott következtetést levonni.

    Természetesen senki nem kívánja megkérdőjelezni a szegedi iskola kutatásainak jelentőségét és úttörő jellegét, mindössze arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a kevés mintából levont következtetések nagyon bizonytalanok. Ráadásul van is példa arra, hogy kevés genetikai mintákból kiindulva akár a legvadabb következetetések is logikusan igazolhatók.

 

Magyarok és mamutok

 

    Nemrégen például Papp Lajos, a neves szívsebész írta meg egy internetes portálon, hogy a magyarok már 35-40 ezer éve itt élnek a Kárpát-medencében, és csak az utolsó jégkorszak után hagytak föl őseink a mamutvadászattal. A kellemetlen az, hogy mindezt egy tekintélyes tudományos folyóiratban megjelent cikk alapján állítják immár nem is kevesen. {3} Az eredeti cikk a Science-ben jelent meg 2000-ben, és a cikk fő szerzője Ornella Semino volt. Seminoék azt vizsgálták, hogy Európa benépesedése milyen nagyobb migrációs hullámokban történt a prehisztorikus korokban. Különösen az utolsó ilyen nagyobb migrációs hullám érdekelte a kutatókat. Azt szerették volna kideríteni, hogy az utolsó jégkorszak után Közel-Keletről és Anatóliából induló, a földművelést Európában elterjesztő csoportok milyen genetikai nyomot hagytak a mai európai népességben. Ezért 1007 mintát vettek Európából, és ezen belül 36-ot Magyarországról.

    A 36 magyarországi minta lényegében azt mutatta, hogy a magyar ma Európa leghomogénebb társadalma, akik alig keveredtek valakivel az elmúlt ezer év forgatagában és a honfoglalást megelőző több ezer kilométeres steppei vándorlás sem hagyott nyomot a magyarokon. Sőt, úgy néz, hogy az ukránok és a lengyelek genetikai állománya hasonló a magyarokéhoz, csak ők kevertebbek, mint a magyarok.

    Ebből aztán tulajdonképpen logikusan adódott a következtetés: a magyarok már évezredek óta a Kárpát-medencében élnek, a lengyelek és az ukránok elszlávosodott magyar testvéreink. Csak egy apró bökkenő van ezzel a következtetéssel. A kiinduló adatok hibásak voltak. A későbbi, jóval nagyobb számú mintán alapuló felmérések már tökéletesen más arányokat hoztak ki a jelen magyar népesség genetikai kapcsolatrendszere terén. Ami nem is meglepő annak tükrében, hogy például a 8 millió magyar választó pártpreferenciáit vizsgáló reprezentatív minták 1200 főnél kezdődnek. Ehhez képest a 36-os mintaszám igencsak karcsúnak tűnik az ötmillió magyar férfira vonatkoztatva.

    És most egy pillanatra térjünk vissza a szegediek 26 darab honfoglaló mintájára. A laikus azt gondolná, hogy a jóval kisebb lélekszámú honfoglaló esetén jóval kevesebb mintaszám is reprezentatív lehet. Azonban ez nem így van, mert hiába kisebb a vizsgált populáció, maguk a részek is arányosan kisebbek, amelyeket keresünk. Annak a valószínűsége például, hogy egy 5%-os részcsoportból legalább 90%-os valószínűséggel megtaláljunk egy személyt is, 46 mintára van szükség, a vizsgált csoport nagyságától függetlenül.

 

Madjarok Kazahsztánban

 

    A másik genetikai eredmény Bíró Andráshoz, Pamzsav Horolmához és Zalán Andreához köthető. {4} Eredményeik alapján a kazahsztáni madjar nemzetség egy nagyon „belterjes” közösség, amely genetikailag igen távol áll az összes ma ismert környékbeli populációtól, de meglepő módon még a magyarhoz áll legközelebb. A madjarokban például egy olyan komponenscsomag létezik, amelyik ritka és a magyarokra is jellemző. Vulgárisan szólva mindkét népességben van egy csipetnyi „dél-szibériai hun vagy finnugor” egy kevés „anatóliai pásztorral” elkeverve.

   További érdekesség, hogy 38 eurázsiai népesség genetikai jellemzőivel összehasonlítva a madjarok adatait az derült ki, hogy a madjarok olyan népekkel állnak még relatíve közel genetikailag, amelyekkel a steppén vándorló magyarok találkoztak, vagy olyanokkal, ahol a fősodortól lemaradó ősmagyarok hagyhattak genetikai nyomokat. Így például az ukránokkal, bolgárokkal és oszétokkal.

    Bíró Andrásék eredménye függetlenül a magyar őstörténeti vonatkozástól nemzetközi jelentőségű. Egyfelől megállapították, hogy egy rendkívül ritka genetikai marker dominál a madjarok között, amely más felmért populációknál nem fordul elő ilyen sűrűségben. (Éppen ezért keveset tudunk erről a genetikai jellemzőről). Másrészt a törzsi területen élők körében szinte az összes független apai vonalat beazonosították családfa kutatási módszerekkel. Így a madjar lett a világ genetikailag az egyik legjobban feltérképezett populációja.

     Visszatérve a magyarok és madjarok között kapcsolatra, Bíró András szerint ennyi egybeesés nem lehet véletlen, és arra a következtetésre jutott, hogy a magyar és a madjar populáció alapító ősatyái között átfedés van, a magyarok és a madjarok a múltban valaha találkoztak. Ez alapján pedig azt feltételezte, hogy a magyarok és a madjarok közös szállásterülete délebbre és keletebbre lehetett, mint a tudomány által jelenleg elismert magyar őshazák.

    Mivel a madjar és magyar genetikai távolság igen nagy és a magyar-madjar egybecsengés akár véletlen is lehet, várható lett volna, hogy a néprajzosok, nyelvészek, történészek és régészek részéről élénk érdeklődés mutatkozik majd az új irány iránt.

     Nem így történt.

 

Kritikák Bíró Andrásék irányába

       Két reakció érkezett idáig a Bíróék által 2009-ben a világ vezető antropógiai folyóiratában publikált dolgozatra. Baski Imre turkológus a Csodaszarvasban {5} Bálint Csanád régész a Századokban {6} fejtette ki nézeteit Bíró Andrásról, és a madjarokról. Mindkettejük hangvétele egyértelműen elítélő volt. Ráadásul annak ellenére, hogy a nemzetközi tudományos életben ismeretlen lapokban (Csodaszarvas, Századok) írták meg ellenérzéseiket, folyamatosan Bíróék állítólagos romantikus nacionalizmusát, prekoncepcióját és tudománytalanságát ostorozták. Különösen szembetűnő a romantikus magyar nacionalizmus vádja Pamzsav Horolma esetében, aki mellesleg számtalan nemzetközi elismerés birtokosa. A modellt, amelyet a madjar és 38 eurázsiai populáció közötti genetikai távolság összehasonlítására alkalmaztak, Laurent Excoffier, a berni Ökológia és Evolúció Intézetének professzora fejlesztette ki {7}, {8}. Tehát akinek Bíróék genetikai vizsgálatai hiteltelenek, azoknak valójában Laurent Excoffier modelljével van gondjuk. Az ő modellje eredményezte ugyanis a relatíve kicsi madjar-magyar genetikai távolságot.

      El kell ismerni, hogy Baski Imre elsősorban olyan nyelvészeti szempontokat vett figyelembe, amelyeknek vizsgálatával teljesítette a tudományosság kritériumait. A nyelvészek széles körében elfogadott álláspontot képviseli, amely alapján valóban megkérdőjelezhető, hogyan változhatott volna párhuzamosan madzsarról magyarra, illetve madjarra a két nép önelnevezése.

      Ott viszont túloz Baski Imre, amikor az argün törzs ismert történelme alapján próbálja meg cáfolni a magyar-madjar kapcsolatokat. A genetikai eredmények és a történeti források ugyanis teljesen más idősíkokon értelmezendők. Az argün törzsről szóló legkorábbi források 500-600 évesek, míg Bíróék becslése alapján a madjar-magyar szétválás 1500-2000 éve történhetett. A genetikai adatok alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy a madjar nemzetség kívülről tagozódott be az argün törzsbe, és nem annak egy új „hajtása”. (A madjar törzs genetikai állománya erősen eltér a kazahokétól.) Mivel fogalmunk sincs, hogy mikor és hogyan történt ez az egyesülés, a történeti érvelés nem lehet elsöprő erejű.

     Bálint Csanád régész akadémikus azonban – Baski Imrével ellentétben – minden szempontból csalódást keltően felületes volt. Írásából az alábbiak derültek ki.

  1. Nem olvasta Bíró Andrásék cikkét.
  2. Nem ért a genetikához.
  3. Haragszik Bíró Andrásékra, ezért a legképtelenebb logikai bakikba fut bele.

      Haladjunk sorban.
      Bálint Csanád szerint Bíró András „egy mindössze két oldalas cikkben“ próbált új impulzust adni a magyar őstörténeti kutatásoknak. Ha egyszer is olvasta volna a cikket, akkor biztosan tudta volna, hogy egy 6 oldalas tömény cikkről van szó, ahol csak az „apróbetűs“ hivatkozás egy oldal. Itt be is fejezhetnénk Bálint Csanád Századokban megjelent írásának a kritikáját, de folytassuk.
       Bálint Csanád számos jelét adja annak, hogy nem ért a genetikához, nem jártas a genetikai szakirodalomban. Azt állítja például, hogy Bíróék „nem adtak magyarázatot arra, hogy a 106 mintából végül is miért csak 45 minta adatait elemzik a cikkben“. A válasz pofonegyszerű. Mert csak a független apai vonalakat kell megvizsgálni. Az azonos apai vonalon lévők Y kromoszóma adatai ugyanis megegyeznek.

 

      Bálint Csanád számon kéri Bíró Andrásékon, hogy miért nem veszik figyelembe a Csányi Bernadették által megvizsgált 100 magyarországi mintát a magyarországi populáció vizsgálatakor. Nos, azért, mert a nemzetközi szakirodalomban Csányiék mintáját szegedi magyar mintaként tartják számon, míg Pamzsav Horolmáék mintáját tartják a magyar mintának. Tekintve, hogy Pamzsavék több mint kétszer akkora mintát dolgoztak föl – és nemcsak Szeged tágabb környezetéből, hanem az egész országból –, ez nem is túl meglepő.

      Érthetetlen, hogy miért próbálja Bálint Csanád több helyen is ütköztetni a nyelvi és genetikai tényeket. A genetikai kategóriák ugyanis más jellegűek, mint a nyelvészetiek. A Bálint Csanád által erőltetett „finnugor őshaza” egy nyelvészeti fogalom, így az semmilyen ellentmondásban nem lehet a genetikai alapú kutatásokkal. Természetesen a magyar nyelv lehet finnugor attól, hogy a magyarság néppé alakulásának pillanatában esetleg pont Közép-Ázsiában tartózkodott. Régészként Bálint Csanád is biztosan hallott róla, hogy az Uráltól délre lévő térségben folyó ásatásokban ősmagyar temetőket valószínűsítenek. És „történelmi léptékkel mérve” ezek a temetők a mai madjarok szállásterületének tágabb környezetéhez tartoznak.

      Mintha kissé cinkelt volna Bálintnál a statisztikailag értékelhető mintákról alkotott véleménye is. Bálint szerint az a minta, amelyik „mindössze 2 főtől származó adatból áll“ statisztikailag értékelhetetlen. Ez persze tökéletesen igaz. Furcsa, hogy ezek után egy 4 fős mintán végzett kutatást „megkerülhetetlennek“ tart.

      Furcsa az is, hogy Bálint szerint Bíróékat „a nemzeti romantikus gondolkodás irányítja”, amely az „eredet és az anyagi kultúra kutatásába messzemenően a keleti származást és kulturális kötődést hangsúlyozza, miközben minden más arra vonatkozó s a nemzetközi kutatásban általánosan elfogadott elméletet politikai érvekkel hagy figyelmen kívül”.  Furcsa, mert még a gyerekek is tudják, hogy a honfoglalók Keletről jöttek. Mellesleg a szegedi iskola kutatásai is alátámasztják ezt, ami valószínűleg elkerülte Bálint Csanád figyelmét. A szegediek szerint a honfoglalók a „közép-ázsiai populációkat magába foglaló kisebb, illetve a nyugat-európai populációkat magába foglaló nagyobb csoport között helyezkedik el.”

      De ilyen figyelmetlenség során lesz Angela Marcantonioból a magyar-etruszk nyelvi rokonság harcos támogatója. Az olasz nyelvészprofesszor-asszony egy dolgozatában éppenséggel pont azt írta, hogy még a józan ész elemi próbáját sem állja ki az etruszk-magyar nyelvrokonság, nemhogy a tudományosságét. A professzorasszony mégis feketelistára került Bálint Csanádnál, mert a magyar nyelvészeknek nem tetsző kérdéseket tett föl az uráli nyelvcsaládról

 

Konklúzió

      A magyar közélet polarizált. A nekünk nem tetszők démonizálása jelen van a tudományos életben is, akárcsak közéletünk minden szegmensében. Ahogy közíróink széles rétege érzi úgy, hogy meg kell szólalnia néha kedves pártja mellett, ugyanígy történészeink, régészeink egy része is hitet tesz időről időre a két genetikai iskola egyike mellett, a másikat pedig tiszta szívből utálja. Pedig feladat lenne feladat bőven. Az első nagy lépés volna, amelyet a horvátok már 2003-ban sikeresen megtettek {9}, hogy egy területi eloszlást is figyelembe vevő reprezentatív minta alapján készítsük pillanatfelvételt a mai magyarság genetikai kapcsolatrendszeréről. Reméljük, a tudományos élet vezetőit nem rettentik el a civakodások, és támogatni fogják az igen költséges genetikai kutatásokat.

 


Ősmagyar vita

Moham Madjar, vagyis Mohamed barátja?

Nevezetesen azt, hogy a kazakisztáni madjar/madijar törzs (nemzetség) azért sem rokon a magyarokkal, mert a név a Muham-madjar (Mohamed barátai) személynév rövidüléséből származik. Amint Baski Imre számos helyen leírta, elmondta: „A madijar név elnevezés, mert e mellet szólnak a legkomolyabb érvek, az nem a régi magyar népnévnek a továbbélése a kazakok között, hanem egy személyi névi eredetű nemzetségé, ami ráadásul idegen, arab és perzsa elemekből áll össze, amelynek az első eleme a Mohamad jól ismert arab név és egy perzsa névkomponens (toldalék) van benne, a Jar, ami azt jelenti, hogy barát. Összességében azt jelenti, hogy a Moham Madjar, vagyis Mohamed barátja, azaz az igaz hit követője. S ezt szépen le lehet vezeti, hogy ebből hogy lesz madjar. Úgy, hogy ezek a hosszú, idegen eredetű nevek, a török ajkakon képesek akár egy szótagig lerövidülni, s akkor már itt is vagyunk a célban. Ez a rövid magyarázata ennek a névnek.”

 

A kezdő turkológusok is megmosolyogják Baski Imre állításait

„A legelnézőbb kritikával szemben sem tartható fenn ez az álláspont” – írja Kuskumbajev, a történettudományok doktora, az Eurázsiai Tudományos Kutatási Központ igazgatója. Hozzáteszi: a ’magyar’ etnikai nevet kazakul ’mazsar-’ és ’madijarként’, törökül ’madzsarként’ írják le. A két névváltozat egyazon népre utal, a magyarokra. A forrásokból egyértelműen kiderül, hogy etnikai jelző. A Muhammedyar vagy Muhammad Yar személynévnek semmi köze hozzájuk. A török nyelvű népek törzsi-nemzetségi nómenklatúráiban nincsen adatolt példa rövidített személynévből, becenévből származó nemzetségnévre, illetve törzsnévre.

Ugyanakkor a törzsek és nemzetségek nevei nagyon gyakran egy totemállatra vagy a régi időkben élt valóságos, esetleg mitikus személyre vezetnek vissza. A madijarok sezseréi (családfái) minden hagyományuk szerint Madijar babára (ősapára) vezet vissza.

Mellesleg a Kárpát-medencei magyarok nevének etimológiája sincs levezetve megnyugtatóan. Ugyanakkor a nyelvész szakemberek többsége is egyetért abban, hogy a honfoglalás kori törzsneveink döntő többsége türk eredetű.

Baski Imrén kívül eddig senki nem vállalta írásban ezt az elméletet

Kuskumbajev professzor számos olyan egyéb forrással cáfolja Baski állításait, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Baski Imrén kívül egyébként eddig senki nem vállalta írásban ezt az elméletet. „Nem véletlen, hiszen keleten még a kezdő turkológusok és történészek is legfeljebb megmosolyogják Baski feltevését – mondta a könyvbemutatón Bíró András Zsolt antropológus, a téma egyik legjártasabb szakértője (több éve végez kutatómunkát Közép-Ázsiában, és gyakran kérik fel előadásra kazak, üzbég és kirgiz egyetemek is), aki nem mellesleg 2006-ban genetikai kutatásokat végzett a madjarok között. Kiderült, hogy jól kimutatható genetikai kapcsolat van a kazakisztáni madijarok és a magyarok közt, erről az American Journal of Physical Anthropology című tudományos szaklapban adott közre publikációt munkatársaival. A törzsre vonatkozó egyéb kutatási adatok az Eleink nevű őstörténeti szakfolyóiratban jelentek meg.

Akkor hol van az őshaza?

A magyarok genetikai eredetét (de legalábbis jelentős komponenseit) inkább Közép-Ázsiába, mintsem a Volga–Uráli térségbe vezethetjük vissza, szemben azzal, amit korábban – a finnugrista nyelvészeti hipotézist kizárólagosnak elfogadva – erőltettek minden, az ősmagyarságot érintő kutatással kapcsolatban. A honfoglalás kori koponyák antropológiai vizsgálata is egyértelműen kimutatja: az ősmagyarok jelentős részének eredete nem vezethető le az Urálból, hanem attól jóval keletebbre mutat. Ugyanakkor többféle típus és taxonómiai karakter is megtalálható a honfoglaló magyarok között, de ez természetes minden nagyobb pouláció esetében, és különösen jellemző a nomád törzsközösségekre, amelyek etnikai kapcsolatai igen kiterjedtek voltak.

Viszont Baski Imre koncepciózus és inkább az erőltetett fikció kategóriába tartozó névelemzésére semmilyen forrás, adat (dokumentum, sírfelirat, néphagyomány stb.) nem található, valamint a kazakok szájhagyományában és kollektív emlékezetében sem létezik semmilyen formában. Roppantul csodálkoztak, különösen a madijar törzs tagjai, amikor erről kérdezték őket (Baski cikke nyomán), és szánalmasnak tartották, hogy valaki ilyesmit terjeszt a törzsnevükkel kapcsolatban. Összességében alaptalan és tudományos szempontból komolytalan feltételezés – tette hozzá Bíró András Zsolt.

Ki fedezte fel a madijarokat?

Sajnálom, hogy Baski Imre nem jött el erre az eseményre, pedig meghívtuk, és itt elmondhatta volna a saját szakmai álláspontját – mondta a bemutatón Erdélyi István. A professzor a téma egyik legjelentősebb tudós kutatójának nevezte Kuskumbajevet, aki történetesen a kazakisztáni madijar törzsből származik. Egyébként Baski Imre a madijarok törzsi jellegét is megkérdőjelezi. (Ez olyan, mintha egy külföldi történész arról írna, hogy szerinte mi magyarok nem is vagyunk nemzet. – a szerk.)

Erdélyi István kifejtette: Tóth Tibor antropológusnak köszönhető, hogy a magyar tudományosság hírt kapott a madijarok létezéséről 1965-ben. 2001-ben Benkő Mihály keletkutató utazott a törzs torgáji szállásterületére, ahol értékes információkat gyűjtött.

Átfogó tudományos kutatásokra azonban 2006-ig kellett várni, amikor a Kazak Központi Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának együttműködésében Bíró András Zsolt vezetésével több hetes expedíció valósult meg a kazakisztáni Torgáj-vidéken (Kosztanaj megye). Az expedíción gyűjtött adatok és genetikai minták révén több publikáció is született a témában, mindezidáig ezek jelentenek valódi támpontokat tudományos szempontból. A genetikai vizsgálatok (Y-kromószóma összehasonlító analízis) eredménye egyértelmű kapcsolatot mutatott ki a Kárpát-medencei magyarok és a torgáji madijarok között. A helyszínen gyűjtött adatokból és családfákból az is kiderült, hogy a mai madijar törzsnek (helyesebben törzstöredéknek, amely csatlakozott-betagozódott az argün törzsbe) még 7 nemzetsége van. Ez szintén ellentmond Baski Imre eszmefuttatásának, amely szerint csak egy új keletű alnemzetségről van szó. Ennek a kérdéskörnek ered nyomába Kuskumbajev, aki azt bizonyítja, hogy a magyarok töredékei betagozódtak a szteppövezetet benépesítő különböző kazak és törökségi törzsekbe.

A kötetet fordító Benkő Mihály szerint a könyv azért is érdekes, mert a 43 éves kazak szerző feldolgozza a témában megjelent orosz és kazak nyelvű irodalmat is. A fiatal tudóst az oroszok az egyik legjobb kazak kutatónak tartják.

Szakács Árpád

 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.05.27 (20. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget