Ma 2021. 1. 27, szerda, Angelika napja van.

Boros Lajos év végén kiszáll a Bumerángból

2012.03.07 08:40. - Lakatos Éva

Vége a Boros–Bochkor–Voga triónak! Boros Lajos (64) ugyanis 18 év után megunta a korán kelést, nemsokára már csak a Bumeráng háttérmunkálataiban vesz majd részt.

Hirdetés

 

– Amikor az ember ennyi ideig csinálja ugyanazt, egyszer csak azt veszi észre, hogy teljesen máshol jár az agya – vallotta be Boros, aki szerint az új feladata igazán nagy kihívás számára.

Boros könnyes búcsúra készül

 – Először is, a Bumerángban állandó háború dúl a kereskedők és mi közöttünk, ők ugye szeretnék a saját érdekeiket is belevinni a műsorba, mi pedig nehezen engedünk. Az egyik új feladatom éppen az lesz, hogy közvetítsek. Ráadásul túlteng bennem a kreatív energia, amelyet arra akarok fordítani, hogy még izgalmasabbá tegyük a műsort. Ez igazi kihívás, hiszen Bocsival már szinte mindent megéltünk ebben – árulta el a Neo FM műsorvezetője, aki tevékenyen részt vesz majd az utódja kiválasztásában.
– Sőt! Még kiképzést is tartok majd neki Bochkorból és Vogából – tette hozzá nevetve Boros.

Blikk információ







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2021.01.20. (3. szám)
Presztízs magazin 2020. tél
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget