Ma 2020. 5. 30, szombat, Zsanett, Janka napja van.

Ostobának tetteti magát egy szlovák falu

2012.04.04 13:59. - Lakatos Éva

A szlovák rendőrség vizsgálja, hogyan kaphatott az elmúlt években az alig 800 fős Fakóvezekény (Plavé Vozokany) több mint húsz lakója mentálisan visszamaradottság alapján rokkantnyugdíjat.


 

A Joj televízió riportja szerint megalapozott a gyanú, hogy az érintettek csak úgy tesznek, mintha mentális problémával küszködnének – egy páciensnek például a felmérések szerint csak 35-ös az IQ-ja, de ez korábban nem akadályozta meg, hogy jogosítványt szerezzen, és autót vezessen.
 
A televízió úgy tudja, a több mint 800 lakosú községben húsznál is többen veszik fel a hasonló címen járó rokkantnyugdíjat, mindegyikük ugyanahhoz a pszichiáterhez jár.
 
Vladimír Machajdík, az érintett orvos szerint nem tehet semmit, mert mindannyian egy pszichológiai szakvéleménnyel fordultak hozzá. Az érintettek több éve kapják a segélyt.
 
Most viszont már a lévai hatóságok is foglalkoznak az üggyel. Egyelőre három személy ellen indult eljárás, ők fejenként tizennégyezer eurót kaptak az egészségbiztosítótól. A kilátásba helyezett vizsgálatok miatt többen is visszatáncolhatnak a segélytől, az ügyben kiróható legmagasabb büntetés háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel jár.
 
index.hu






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.05.27 (20. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget