Ma 2017. 7. 22, szombat, Magdolna napja van.

Megkezdhetjük a hiteltárgyalásokat - Rég volt ilyen erős a forint

2012.04.25 13:09. - Lakatos Éva

Megindulhatnak a tárgyalások az EU, az IMF és Magyarország között arról a hitelkeret-kérelemről, amit még november közepén jelentett be a magyar kormány. Bár az előzetes egyeztetéseket decemberben már megkezdték a felek, akkor Brüsszel lefújta a tárgyalásokat. Többek között a jegybanktörvény akkor még csak tervezett módosítása, és egyéb, elsősorban jogi viták miatt.


 

Kedden Orbán meggyőzte Barrosót
Az Európai Bizottság mai ülésén úgy értékelte, hogy a keddi, Orbán Viktor és José Manuel Barroso közötti megbeszéléseken egyértelmű garanciákat kaptak arra, hogy "összhangba fog kerülni a magyar jogszabály az uniós joggal". Így a bizottság készen áll arra, hogy lezárja ezt az eljárást. Ugyanakkor a bizottság ülésről kiadott közleménye megjegyzi, hogy az Európai Központi Bankkal Magyarországnak még tárgyalnia kell bizonyos nyitott kérdésekről. Ezt Orbán Viktor kedden Brüsszelben is megerősítette, amikor arról beszélt, hogy a bizottság igényeinek szerinte meg fog felelni a kormány módosítási terve, de az EKB-val még lesz mit megbeszélni.
A bizottság sajtótájékoztatóján elhangzott: az Orbán-Barroso tárgyalások után vált biztossá, hogy a jegybanktörvény az uniós elvárásoknak megfelelően módosul, ez az ami változásának tekinthető a hiteltárgyalások vonatkozásában. Azt, hogy ezek egyébként pontosan mikor kezdődhetnek, azt nem tudta megmondani a bizottság szóvivője, erről egyeztetnek még az IMF-fel és a magyar kormánnyal.
 
Mindenki engedett
Perre megy viszont az EU az adatvédelmi hatóság és a bírák nyugdíjazásának ügyében, mindkettőben fenntartják, hogy a magyar szabályozás sérti az uniós jogot. (Bővebben az eu-s vitákról itt olvashat.) Kedden a magyar miniszterelnök megígérte, amennyiben kormánya elvesztené a pert, akkor azonnal módosítanak majd a törvényeken.
 
Az igazsági ügyek azért fontosak, mert korábban a bizottság világossá tette, hogy nem csupán gazdasági, hanem egyéb ügyek megoldását is a hiteltárgyalások megkezdésének feltételének tekintenek. Ezt a magyar kormány erősen sérelmezte, Orbán Viktor Brüsszelben például azt mondta a hét elején, hogy egy ilyen gazdasági válságban a bizottság nem engedheti meg magának, hogy egy EU-s jogértelmezési vitát összekössön egy tagállam forráshoz juttatásával.
 
A bizottság most lemondott arról, hogy maradéktalanul összekösse az igazságügyi kérdéseket a hitelkérelemmel, ugyanakkor a magyar kormány is tett komoly vállalásokat.
 
A kormány ugyanis ígéretet tett a bizottságnak arra, hogy figyelembe veszi a Velencei Bizottság javaslatait, és azok egy részének megfelelve módosítják a bírósági törvényt. Ez azért engedmény magyar részről, mert a Velencei Bizottság nem uniós szerv (hanem az Európa Tanács jogi tanácsadó testülete), ráadásul sokkal részletesebb és keményebb kritikákat fogalmazott meg a bírósági igazgatási rendszert illetően, mint a bírák nyugdíjkorhatárára koncentráló bizottság.
 
Marad a fenyegetés
A bizottságban felmerült, hogy a magyar bírósági törvény ügyében is induljon-e kötelezettségszegési eljárás. A szerdai döntés alapján ilyen egyelőre nem lesz, megvárják, hogy a magyar kormány a Velencei Bizottság ajánlásai közül mennyit vezet át.
 
Forrás:index.hu






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2017.07.19. 28.szám
Presztízs magazin 2017. IV. évfolyam 2.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget