Ma 2017. 11. 19, , Erzsébet napja van.

Megnyílt a Kumánia Kisújszálláson

2012.05.04 10:14. - Lakatos Éva

Megnyitotta kapuit a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, valamint a 3 csillagos Hotel Kumánia is. A két beruházás az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg mintegy 1,8 milliárd forintból.   

Hirdetés

 

Május 1-je nemcsak a majális, hanem a fürdőszezon kezdete is. Ezen a napon nyitotta meg kapuit a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, valamint a 3 csillagos Hotel Kumánia is. A két beruházás az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával  valósult meg mintegy 1,8 milliárd forintból. A komplexumot a város polgármestere, Kecze István, valamint a kivitelező Kalotherm Zrt. vezetője, Szabó Lajos mellett dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át. A 2010 májusában kezdődött projektek részeként épült egy 58 méter átmérőjű, kör alakú medencetér, így az eddigi szezonális fürdő télen-nyáron elérhetővé vált. Az új főépületben a számos, beutalóval is elérhető fürdőgyógyászati szolgáltatás mellett helyet kapott a fizioterápiai szakrendelés is, így a betegek mindent egy helyen vehetnek igénybe. Emellett wellness elemekkel, finn és infraszaunával, Kneipp-taposóval, gőzkabinnal, fény- és aromaterápiával bővült a fürdő kínálata. S amíg a felnőttek a termálmedencében vagy a jacuzziban pihennek, illetve a kezeléseken vesznek részt, a gyerekek a legkisebbeknek kialakított gyermekmedencében, illetve az 1,4 méter mély pancsolóban szórakozhatnak. A fürdő épületének folytatásában épült a 3 csillagos Hotel Kumánia. Az épület 30 szobájában 60 vendéget tudnak fogadni. A családosokat összenyitható, pótágyazható szobákkal, a mozgáskorlátozottakat pedig külön akadálymentesített szobákkal várják. A fürdő és a hotel épülete is teljes mértékben akadálymentesített, így a mozgásukban korlátozottak mellett a hallás- és látássérültek is igénybe tudják venni.
A komplexumot délelőtt, a hivatalos szalagátvágással adták át, s délután már ki is próbálhatták az érdeklődők. 
 
Azoknak, akik nemcsak gyógyulni szeretnének, de szabadidős programokat is keresnek, a nagykunsági kisváros számos lehetőséget kínál. Májustól szeptemberig minden hónap kínál egy-egy nagyobb fesztivált – a kun hagyományokat bemutató Kun Viadaltól a családoknak szóló Bagaméri Fesztiváltól át a helyi és környékbeli kézműveseket felvonultató, s helyi gasztronómiai ínyencségeket kínáló Kivilágos Kivirradtig Fesztiválig. Emellett egész évben elérhető a lovaglás, a Nagykunság népéletét, valamint a szalma- és csuhéfonás művészetét bemutató kiállítás. Az egykori diákról, Móricz Zsigmondról elnevezett gimnáziumban pedig Jermy Gusztáv sokszínű szertármúzeumát tekinthetik meg az érdeklődők.






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2017.11.15. 45.szám
Presztízs magazin 2017. IV. évfolyam 3.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget