Ma 2018. 10. 21, , Orsolya napja van.

"Előkelő" helyezés a fertőzött számítógépek számában

2012.05.16 13:29. - Lakatos Éva

A világ nagyvárosai közül Budapest az ötödik helyen áll a számítógépes kártevőkkel fertőzött PC-k jelenlétét tekintve, de Szegeden, Szolnokon és Budaörsön is rengeteg a zombi-PC - derül ki a Symantec cég tanulmányából.


 

A biztonsági szoftvereket fejlesztő amerikai cég éves tanulmányából kiderül, hogy a kiberbűnözők tavaly leginkább célzott támadásokra, a meglévő biztonsági rések kihasználására, és a közösségi oldalakra összpontosítottak.
 
Budapest az ötödik legfertőzöttebb világváros
 
A kártevővel fertőzött, így az interneten keresztül bűnözők által távirányíthatót számítógépek számát tekintve Budapest világszinten az ötödik helyen végzett, csupán Tokió, Buenos Aires, Róma és Tajpej előzi meg. A trójai programok segítségével illetéktelenek által irányítható számítógépek száma alapján egy másik magyar nagyváros, Szeged is felkerült a listára, de a zombihálózatok mennyisége alapján Szolnok és Budaörs is előkelő helyet foglal helyet.
 
 
Gombás László, a Symantec cég biztonsági szakértője szerint általában azok a városok válnak a zombihálózatok forrásaivá, amelyekben már régóta elérhető az internet. Az ezekben használt számítógépek közül azokat tudják internetes bűnözők távolból megszállni, és adatlopásra vagy spamek kiküldésére használni, amelyeken nem alkalmaznak vírusvédelmet, és nem frissítik a szoftvereket sem. A vírusvédelem önmagában nem elegendő, az elavult szoftverek biztonsági résein a kártevők ugyancsak bejuthatnak a PC-re. A trójai programok által megszállt gépek ráadásul fertőzési gócokká válnak, így könnyen megfertőzhetnek további PC-ket.
 
Senki sem gyanakszik a Facebookon
 
A közösségi hálózatok természetüknél fogva váltak a kiberbűnözők célpontjaivá, ezek ugyanis biztonságérzetet keltenek a felhasználóikban, így azok kevésbé óvatosan járnak el ezeken. A közösségi szájtokon különböző manipulációs technikák és a közösségi hálózatok természete miatt a fenyegetések sokkal könnyebben terjednek egyik személyről a másikra, hiszen sokszor a kártevőt vagy átverést tartalmazó link is egy ismerőstől érkezik.
 
Forrás: origo.hu






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget