Ma 2020. 8. 13, csütörtök, Ipoly napja van.

Itt az új fellegvár? Olimpiai és világbajnok pólósok Szolnokon

2012.05.17 09:14. - Lakatos Éva

Hosnyánszky Norbert olimpiai bajnok, a szerbek világbajnoka, Milan Alekszics, a Vasasból Vörös Viktor és a Honvéd kapusa, Lévai Márton is a Szolnok vízilabdacsapatában folytatja pályafutását - írja a Nemzeti Sport Online. Azt már csak félve merjük megkérdezni, hány szolnoki játékosa marad a Dózsának?


 

Az Egertől szerződtetett Hosnyánszky, illetve az eddig a szerb Partizan Beogradnál szerepelt Aleksic mellett Szolnokon folytatja pályafutását a Vasastól igazolt Vörös Viktor, illetve a Honvédból Lévai Márton. Előbbi két játékos két, míg utóbbi kettő egy évre kötelezte el magát.
 
Az együttestől Regős Áron, Komlósi Péter, Süveges Máté és Gárdonyi András távozik. A szponzori háttér és a szakmai stáb ugyanakkor változatlan marad. Továbbra is Kovács István, a román válogatott szövetségi kapitánya látja el a szakmai igazgatói feladatokat, azonban a londoni játékokat követően már "teljes mellszélességgel" a szolnokiakat segíti majd. A vezetőedző a továbbiakban is ifj. Cseh Sándor, a kapusedző pedig Kósz Zoltán.
 
A szakmai igazgató szólt arról is, hogy az új játékosokkal, illetve három fiatallal kiegészülve teljessé vált a keret Szolnokon, ahol a következő szezonban a magyar bajnokságban és a kupában is céljuk a legjobb négy közé kerülés. Lehetőség szerint azonban mindkét sorozatban szeretnék a döntőig verekedni magukat a szolnokiak.
 
 
Mohi Zoltán ügyvezető igazgató utalt rá, amennyiben lehetőségük nyílik, az új évadban is szívesen szerepelnének a nemzetközi kupák valamelyikében. A csapat egyébként július végén kezdi meg a felkészülést, az olimpián szereplő játékosok szeptemberben csatlakoznak a többiekhez.
 
A Vasastól távozó, olimpiai bajnok klasszisok (Kiss Gergely, Steinmetz Barnabás) neve is felmerült pólóskörökben, esetleges szolnoki igazolásként, de ezt egyelőre senki sem erősítette meg.
A Szolnok a magyar bajnokság 2011/2012-es szezonjában a hatodik helyen végzett.
 
Forrás: nso.hu






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.08.12. 31.szám
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget