Ma 2018. 11. 14, szerda, Aliz napja van.

Összeverte a nőt a kick-box-bajnok

2012.08.08 09:01. - Kovács Janka

Hiába is próbált volna védekezni, képtelen lett volna felvenni a kesztyűt ellenfelei ellen N. Edit (34). A fiatal nő testét most zúzódások borítják, agyrázkódást kapott, homloküreg-repedése van és orrcsonttörést szenvedett. A sérülések nem véletlenül ilyen súlyosak, profi kick-boxosok mértek rá ütéseket.


 

A nő állítása szerint egyikük T. István (30) volt, aki számtalan előkelő címet, többek között világbajnokit is a derekára akaszthatott már küzdelmei után.
 
– Egy nyíregyházi klubban ünnepeltük az öcsém születésnapját. Minden egy pezsgő kinyitásával kezdődött. A dugó elrepült, a kifröccsenő itallal pedig lelocsoltam a testvéremet. Ha tudom, hogy ekkora árat fizetek érte, nem teszem meg. Két kidobó egyből hozzánk lépett, és szóltak, hogy ez egy előkelő hely, eszünkbe ne jusson még egyszer ilyet tenni – kezdte a véres este történetét Edit.
 
A nő elmondása szerint elnézést kért, majd a kiömlő italt feltörölte. Ezután táncolni kezdtek.
 
– Azt hiszem, ezek után az is baj lett volna, ha vigyázzban állunk. Tánc közben felhúztam az öcsém pólóját, mire ismét felbukkantak a kidobók. Nem kívánom megismételni, milyen szavakkal illettek, aztán megkaptam az első ütéseket. Kettőt bent, aztán kirángattak, a többit pedig már kint mérték rám. A földre kerültem. Hiába próbáltak a testvéreim segíteni rajtam, őket is lefogták. Amikor kiértek a rendőrök, már mindhárman a földön hevertünk – folytatta a nő, aki ma látleletet vetet háziorvosával. Elmondása szerint tudja, hogy kikkel áll szemben, de akkor sem fogja annyiban hagyni, amit vele tettek.
 
A nő egyik támadójában azt a T. Istvánt ismerte fel, aki kidobóként dolgozott az említett klubban. A férfi kick-box- és thai-box-világbajnok is, számtalan rangos elismerést zsebelt már be ringbéli teljesítménye alapján. A világbajnokot és menedzserét próbáltuk elérni, hogy megismerhessük álláspontjukat a történtekről, lapzártánkig azonban nem értük el őket.
 
Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a véres afférról szintén csak későbbre ígért tájékoztatást.
 
Edit szerint az ügyben hivatalból nyomozás fog indulni, hisz sérülései kimerítik a súlyos testi sértés fogalmát.
 
forrás: blikk.hu






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.11.07. 44.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget