Ma 2018. 12. 17, hétfő, Lázár napja van.

Rendőr házába tört be, pórul járt

2012.09.05 15:13. - Kovács Janka

Mezőtúron egy rendőr telekére szökött be a tolvaj és feltörte az ott lévő autót, de a rendőr szolgálatba helyezve magát lekapcsolta a tettest. Karcagon fiatalok micro SD kártyát akartak lopni.

Hirdetés

 

Mezőtúr:

Gépkocsi feltörőt fogott a szabadidejét töltő rendőr.

A Mezőtúri Rendőrkapitányság járőre kedden este otthonában tartózkodott, amikor a nyitott ablakon keresztül hallotta, hogy valaki járkál az épület mögötti parkolóban. Kinézett az ablakon és látta, amint egy ismeretlen személy a parkolóban lévő egyik gépkocsi bal első oldali ajtaja mellett motoszkál, majd egy csattanást hallott, és valami ezt követően a földre leesett. A rendőr azonnal a parkolóba sietett, ahol az idegen még mindig a gépkocsi zárszerkezetét piszkálta. Kérdőre vonta, hogy mit csinál, amire ő azt felelte, hogy „Semmit”, majd el akart sétálni a helyszínről. A rendőr eközben észlelte, hogy a gépkocsi zárszerkezetét megrongálták, ezért szolgálatba helyezve magát közölte az elkövetővel, hogy rendőr, továbbá felszólította, hogy álljon meg. A tolvaj ennek ellenére futásnak eredt, akit figyelmeztetést követően testi kényszer alkalmazásával elfogott, majd értesítette kollégáit. A férfi ruházatából különböző eszközök kerültek elő, mint csavarhúzók, egy kés és egy zseblámpa is. A 41 éves elkövetőt előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki lopás elkövetése miatt.

Megtalálta az ellopott kapáját.

Egy mezőtúri férfi kedden délután otthonába hazaérkezve észlelte, hogy házát körbeölelő kerítés egy részen le volt taposva, és a nyitott fészerből elloptak egy rotációs kapát és egy acél felnit. Azonnal elindult a közeli színesfém-felvásárló telepre, ahol rátalált az ellopott dolgaira, majd értesítette a rendőrséget. A rendőrök elszámoltatták a telep üzemeltetőjét és lefoglalták a lopott tárgyakat. A rendőrség a beszerzett adatok alapján lopás elkövetése miatt nyomozást indított az ügyben két fiatalkorú mezőtúri fiúval szemben.

 

Karcag:

Két karcagi fiatalt lopáson értek tetten egy helyi üzletben. A tolvajok egy micro SD memóriakártyát szerettek volna megszerezni. A zsákmányt bevitték az egyik próbafülkébe és a csomagolásról letörték a biztonsági eszközt. Tervük nem sikerült, hiszen a bolt biztonsági szolgálata észlelte a lopást és még távozásuk előtt feltartóztatták a 16 és 22 éves elkövetőket. A rendőrség az ügyben gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítást tervez.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt napon egy súlyos és két könnyű személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt.







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.12.12. 49.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget