Ma 2019. 3. 22, péntek, Benedek napja van.

Vízilabda Magyar Kupa - Elődöntőben a Szeged és a Szolnok

2012.10.01 08:18. - Kovács Janka

A Szentes visszalépése nyomán játék nélkül elődöntőbe jutott Debrecen után a Szeged és a Szolnok is biztosította helyét a legjobb négy között a férfi vízilabda Theodora Magyar Kupában.


 

A címvédő Szeged  amely már a szombati első meccsen a Komjádi uszodában is nyert, méghozzá három góllal - a vasárnapi visszavágón, hazai medencében KO-értékű győzelmet aratva, 11-3-ra diadalmaskodott a Ferencváros felett. 
    Az erőviszonyokat tekintve a negyeddöntő legkiegyensúlyozottabb párjában a feltörekvő Szolnok a negyeddöntő előző napi nyitányán, Egerben nyert egy góllal a tavalyi bajnoki ezüstérmessel szemben, így számára elegendőnek bizonyult a visszavágón született döntetlen is. Ám cseppet sem volt könnyű dolguk a hazaiaknak, hiszen a meccs elején Mezei Tamás két akciógóljával rögtön elhúztak a vendégek, akik utána 3-2-re, majd 4-3-ra is vezettek. A Szolnok a második negyed végén egyenlített, a harmadik nyolc perc azonban gól nélkül folyt le. A befejező játékrészből is kevesebb, mint fél perc volt már csak hátra, amikor emberelőnyből az egriek háromszoros olimpiai bajnoka, Biros Péter betalált, viszont a 2008-as ötkarikás aranyérmes szolnoki center, Kis Gábor 12 másodperccel a vége előtt egalizált, minek köszönhetően a Tisza-partiak jutottak tovább az elődöntőbe ebből a párból.
    Eredmények, visszavágók:
A-Híd Szeged VE - FTC Waterpolo Sportszolgáltató Kft. 11-3 (3-0, 3-1, 2-0, 3-2)
--------------------------------------------------------------------------------------
    Elődöntőbe jutott a Szeged, kettős győzelemmel.
 
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - ZF-Eger 5-5 (1-2, 3-2, 0-0, 1-1)
--------------------------------------------------------------
                Elődöntős a Szolnok, idegenbeli győzelmének köszönhetően.
    
                később:
Budapesti Honvéd SE - TEVA-Vasas, Kőér utca 18 ó
 
    Az elődöntőket november 10-én játsszák, a Magyar Kupa döntőjének dátuma november 11.
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2019.03.13. 10.szám
Presztízs tavasz 2019. VI. évfolyam 1.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget