Ma 2018. 12. 15, szombat, Valér napja van.

A tudomány ünnepe - A felfedező tudomány felfedezése: kutatóhelyek tárt kapukkal

2012.11.06 08:34. - Kovács Janka

Félszáznál több rendezvényt szerveznek az MTA kutatóintézetei és központjai a magyar tudomány ünnepe november 30-ig tartó programsorozata keretében. A felfedező tudomány felfedezése: kutatóhelyek tárt kapukkal elnevezésű rendezvényekre 14 éves kortól várják az érdeklődőket.

Hirdetés

 

Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának Geodéziai és Geofizikai Intézetében Fertődobozon hétfőn rendezett nyílt napon bemutatták az obszervatóriumban folyó méréseket, tájékoztatást adtak a Föld belső szerkezetének és plazmakörnyezetének kutatásáról, a geomágneses tér változásairól, valamint a naptevékenység és a globális változások közötti összefüggésekről.
    A Piszkés-tetői obszervatóriumban szerdán rendeznek nyílt napot, amikor a látogatóknak megmutatják a kupolákat, távcsöveket, pénteken, november 9-én pedig az érdeklődők laborlátogatást tehetnek az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban. A programban szerepel egyebek közt kísérleti metallurgia, egykristályok növesztése, ultrarövid lézerimpulzusok előállítása, lézeres részecskeszámlálás.
    Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézet budapesti intézetében november 12-én rendeznek nyílt napot, amikor az érdeklődőknek bemutatják a 60 centiméteres Heyde-refraktort (lencsés távcsövet), amelyben a kép egy domború lencse segítségével képződik.
    A Magyar Tudományos Akadémia további öt kutatóintézete és központja november 19. és 24. között negyvenhét különböző programot szervez, bemutatva az érdeklődőknek a máskor elzárt laboratóriumokat és berendezéseket.
    Az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetében Mi a matematikus és kik a matematikusok címmel rendeznek nyílt napot, amikor a matematika fogalma és művelői kerülnek nagyító alá. A Szentágothai János-emlékévhez kapcsolódóan az idegrendszert és különböző sejteket "boncolgató" témában hangzik el számos, képekkel gazdagon illusztrált előadás és laborbemutató az MTA Természettudományi Kutatóközpont kutatóintézeteiben, ahol választ kaphatnak az érdeklődők például arra a kérdésre, hogy megfejthető-e az agy kapcsolási térképe, vagy hogyan épül fel a sejtmembrán. 
    A bölcsészet fellegvárába is eljuthatnak mindazok, akik az MTA Nyelvtudományi Intézetének interaktív játékkal gazdagított előadására jelentkeznek. A kiscsoportos foglalkozások során az érdeklődők a nyelvcseréről, a nyelvhasználati színterekről és a generációk közti nyelvátadásról alkothatnak képet.
    Az MTA Atommagkutató Intézetének munkatársai egy egész délelőttöt szentelnek munkájuk bemutatására. Az érdeklődők ellátogathatnak a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontjába is, ahol a látogatóknak bemutatják a budapesti kutatóreaktort.
 
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.12.12. 49.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget