Ma 2019. 9. 19, csütörtök, Vilhelmina napja van.

Fidesz: Mesterházy kijelentései hazaárulásnak minősülnek

2012.11.15 09:54. - Booster

A fideszes Wittner Mária szerint a szocialisták Nyugaton tett, hataloméhségből fakadó állításai minősített hazaárulásnak számítanak.


A fideszes Wittner Mária szerint a szocialisták Nyugaton tett, hataloméhségből fakadó állításai minősített hazaárulásnak számítanak.

A kormánypárt országgyűlési képviselője ezt szerdán mondta Budapesten, újságírók előtt, reagálva Mesterházy Attila MSZP-elnöknek a l'Unitá című olasz baloldali napilap vasárnapi számában megjelent, Az EU állítsa meg a fasiszta sodródást című interjújára. Az ellenzéki politikus ebben úgy vélekedett, hogy az Orbán-kormány minden eddigi intézkedését "az önkényuralom logikája sugallta, mely nem a jövőbe tekint, hanem a sötét, gyászos múltból meríti táptalaját minden téren szabadsággyilkoló politikával: a polgárjogoktól a szociális jogokig".

Wittner Mária ezt kommentálva úgy fogalmazott: "kikérjük magunknak minden tisztességes magyar ember és minden áldozat nevében, hogy Mesterházy lefasisztázza a kétharmaddal megválasztott kormányt". Hozzátette, az MSZP elnökének meg sem lenne szabad szólalnia, mert "a hataloméhsége már annyira az egekbe szökik, hogy képes nap mint nap hazudni a parlamentben".

A fideszes képviselő emellett azt mondta, hogy a szocialisták a mai napig nem számoltak el pártjuk, valamint az MSZMP bűneivel és utóbbi vagyonával, továbbá kifogásolta azt is, hogy az MSZP kisajátítja magának a Kossuth-címert és a lengyel Szolidaritást.

Mesterházy Attila arról is beszélt az olasz lapnak adott interjúban, hogy börtönben volt az Orbán-rezsimmel való szembenállása miatt - idézte Wittner Mária, egyértelmű hazugságnak nevezve ezt.
MTI







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 09.18 (37.szám)
Presztízs nyár 2019. VI. évfolyam 2.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget