Ma 2018. 10. 17, szerda, Hedvig napja van.

Szolnokon is segít a kormány

2012.12.09 18:26. - Booster

Szolnok városával is elkezdődtek az egyeztetések a megyeszékhely adósságállományának konszolidációjáról – jelentette be Varga Mihály tárcanélküli miniszter péntek délután Szolnokon.


 

- Mivel szinte az önkormányzati rendszer egészét érinti az eladósodás, ebből világosan látszik, hogy rendszerszintű problémáról van szó – magyarázta a miniszter. – A szocialista kormányok által a településekre rakott, forrás nélküli plusz terhek kényszerpályát jelöltek ki az önkormányzatok előtt. Ez pedig nem vezethetett máshová, mint az eladósodás.

Szalay Ferenc polgármester szerint egyértelműen pozitív üzenetet küldött ezzel a kormányzat valamennyi település felé, hiszen nem hagyja magukra az önkormányzatokat, sőt, biztosítja a jövőbeni fejlődést is a hitelek egy jelentős részének kifizetésével.

- Szolnok esetében még nem tudjuk pontosan, mekkora összeget vállal át az állam. A szakértők jelenleg is egyeztetnek, várhatóan negyven és ötven százalék között lesz ennek mértéke. Ez hatalmas tehertől szabadít meg bennünket, s így végre érezhető nyoma is lesz a takarékos gazdálkodásunknak.

A miniszter még hozzátette: az új önkormányzati rendszer más feladati struktúrát határoz meg a településeknek, ez biztosíthatja azt, hogy ilyen eladósodás soha ne fordulhasson elő a későbbiekben. szolnok.hu







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget