Ma 2020. 7. 6, hétfő, Csaba napja van.

Tiszabőn március végén tartanak időközi választást

2013.02.26 08:43. - Kovács Janka

A polgármesteri posztért hárman, a hat képviselői helyért pedig harminchárman indulnak a március 24-én tartandó tiszabői időközi önkormányzati választáson. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azért írták ki a voksolást, mert az önkormányzat tavaly decemberben feloszlatta magát - közölte Puzsik László, a helyi választási bizottság elnöke hétfőn az MTI-vel.

Hirdetés

 

    A polgármesteri tisztségre pályázók közül Szabó Bélát - aki 2002 és 2006 között már volt elöljáró - a Fidesz támogatja, Négyesi Sándor köztisztviselő és Domány István jelenlegi önkormányzati képviselő pedig függetlenként indul - mondta.
    A hat képviselői mandátumra harminchárman pályáznak, köztük hárman a mostani képviselő-testületből.
    A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivataltól kapott tájékoztatás szerint Tiszabő képviselő-testülete tavaly december 28-án hozott határozatával név szerinti szavazással, minősített többséggel oszlatta fel magát. 
    Az új önkormányzat megválasztásáig hivatalban maradó képviselő-testület január 7-ei ülésén - a képviselők közül választott háromtagú vizsgálóbizottság javaslatára - kimondta Farkas Barnabás polgármester összeférhetetlenségét, miután az elöljáró az állammal szemben köztartozását nem rendezte. A testület ugyanezen határozatával a polgármester jogviszonyát január 7-én megszüntette.
    Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Farkas Barnabás a település jegyzőjével és két képviselővel együtt vádlottként szerepel abban büntetőperben, amely hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt tavaly november 26-án kezdődött a törvényszéken.
    Hozzátette: a több mint 200 oldalas vádiratban 65 embert vádoltak meg. A vádlottak 2006 és 2009 között csaknem 120 ingatlan esetében jogosulatlanul igényeltek lakáscélú szociálpolitikai támogatást. A legtöbb ilyen ügylet - több mint száz - tiszabői ingatlanokhoz kapcsolódott, de Fegyverneken, Jánoshidán, Tiszaroffon, Tiszagyendán és Tiszakeszin is volt rájuk példa.
    A bírósági eljárásban eddig vádlottakat és tanúkat hallgattak meg, a tárgyalás a tervek szerint márciusban folytatódik - jelezte Tatár Tímea.
 
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.07.01 (25. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget