Ma 2018. 10. 17, szerda, Hedvig napja van.

Francia Filmtavasz a Tisza Moziban

2013.04.19 18:18. - Kovács Janka

 

A Tisza Moziban is beköszöntött az egész országban megrendezésre kerülő Francia Filmtavasz. A filmtavaszon premier előtti alkotásokat is láthatunk.

Hirdetés

 

A szolnoki Tisza Mozi kultúramegtartó szerepét már több éve ismerhetjük. Persze ők is csatlakoztak az április 18.-tól 21.-ig tartó Francia Filmtavasz filmsorozatára.

A filmtavasz programjában két premier előtti vetítés is látható. Az ötvenes évek végén játszódó Populaire egy villámkezű gépírónőről mesél. A Ken Scott rendezésében készült Starbuck című, több díjat elnyert kanadai vígjáték pedig egy negyvenes éveiben járó léha fickóról szól, akinek barátnője bejelenti, hogy gyereket vár tőle, ám egyúttal az is kiderül, hogy ügyvédje szerint spermadonorként további több mint száz utódjáért kellene felelősséget vállalnia.

    A nézők A Casablanca-hadművelet című akcióvígjátékot, a romantikus kalandnak induló Első éjszaka című drámát, a gyerekkor varázslatos világát felfedező, Rajzoljuk körbe a Földet című dokumentumfilmet, az Életem szerelme című romantikus komédiát, valamint a 18 éven felülieknek szánt Egy francia család szexuális krónikája és a Q - Érzékek birodalma című alkotásokat is megtekinthetik a négynapos filmmustrán.

A filmekről részletesen itt olvashat.

Szolnoki Napló/MTI







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget