Ma 2018. 11. 20, kedd, Jolán napja van.

Május végén lesz szúnyoggyérítés a Tisza-tó menti településeken

2013.05.16 07:58. - Kovács Janka

Az idén 19 millió forintot fordítanak szúnyoggyérítésre a Tisza-tó menti településeken, az első akció május végén lesz - közölte a Tisza-tavi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás (TTÖT) elnöke az MTI-vel.

Hirdetés

 

    Zsebe Zsolt, aki egyben Újlőrincfalva független polgármestere is, hozzátette: egyelőre nincs szúnyoginvázió a Tisza-tavi helységekben, az elmúlt hetek időjárása azonban kedvezett a szúnyoglárvák fejlődésének, hiszen a megáradt Tisza partja mentén keletkezett tocsogó és pangó vizek ideális szaporodási helyei a vérszívó állatoknak.
    Tájékoztatása szerint a Magyar Turizmus Zrt.-n keresztül érkező állami támogatás és az önkormányzati társulás tagjai által összeadott pénzből a nyári turisztikai szezonban 19 millió forintot költhetnek majd szúnyoggyérítésre. A 22 települést tömörítő TTÖT minimálisan két légi-kémiai gyérítést tervez a csaknem 5000 hektárnyi területen, illetve egy-egy nagyobb rendezvény előtt igény esetén úgynevezett melegködös irtás lesz. A légi-kémiai irtást végző repülős vállalkozást közbeszerzési pályázaton most választják ki.
    Zsebe Zsolt megjegyezte: mivel a hatékonyabb és a szúnyogot lárva állapotban pusztító biológiai védekezésről lekéstek, csak légi-kémiai módszerrel védekezhetnek, ettől azonban szerényebb eredmények várhatók, mert az csak a kifejlett egyedekre hatásos.
    A szakértők megegyezése szerint a Tisza-tavi településeken akkor beszélhetnek szúnyoginvázióról, ha az óránkénti csípésszám egy ember esetében eléri a hatszázat, jelenleg ez a mutató hatvan körüli a településen - jelezte a társulás elnöke.
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.11.14. 45.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget