Ma 2020. 8. 13, csütörtök, Ipoly napja van.

Elkészült a szellemi tulajdon védelmének nemzeti stratégiája

2013.07.04 13:50. - Kovács Janka

Jedlik-terv néven elkészült a 2013 és 2016 közti időszakra szóló, szellemi tulajdon védelmi nemzeti stratégia, amely négy pillérre épül - a stratégia és annak mellékletei a kormány honlapján jelentek meg.


   Az első pillér az iparjogvédelem, amely ma már stratégiai tényező. A biotechnológiától és az infokommunikációtól a környezetvédelmi technológiákon át a dizájnerek tevékenységéig számos olyan terület említhető, amelyen szellemi tulajdon nélkül a vállalkozások ma már nem boldogulhatnak.
    A második pillér a szerzői jog. A digitális fejlődés, az infokommunikációs technika és az internet térhódítása alapvetően új feltételeket teremtett ebben a körben, így új szabályozási modellek szükségesek.
    A harmadik pillér azt vázolja fel, hogy a szellemi tulajdon védelmét a nemzet- és gazdaságpolitikai kitörési pontokra kell fókuszálni.
    Végül a negyedik pillér a szellemi tulajdont védő intézményrendszerrel foglalkozik. Kormányzati szinten ez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik, de a központi szerepet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala tölti be. A Jedlik-terv eszközeit - az emberi és anyagi forrásokat - a hivatal biztosítja.
    A szellemi tulajdon azért kiemelten fontos a gazdaságban, mivel ez biztosítja a kutatási-fejlesztési ráfordítások megtérülését. Ezzel hozzájárul a gazdasági növekedéshez, a versenyképesség javításához és a munkahelyteremtéshez is.
    A szellemi tulajdon megsértésének egyik módja a hamisítás. A kormány - a Jedlik-terv mellékleteként - a honlapján közzétette a 2011-2015 közti hamisítás elleni akciótervet is. Ebben szerepel a hamis- és kalóztermékek üzletbeli és internetes kínálatának a csökkentése. Emellett szerepel az akciótervben a lakosság tájékoztatása és felvilágosítása is.
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.08.12. 31.szám
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget