Ma 2017. 11. 19, , Erzsébet napja van.

A hét verse: Oravecz Imre - Halászóember

2013.08.08 08:58. - Kovács Janka

A hét versének Oravecz Imre Halászóembert választottuk.
Egy éve jelent meg Oravecz Imre második nagyregénye, a Kaliforniai fürj, mely az Amerikába kivonult magyarok viszontagságait írja le...

Hirdetés

   Egy éve jelent meg Oravecz Imre második nagyregénye, a Kaliforniai fürj, mely az Amerikába kivonult magyarok viszontagságait írja le az  ( Ondrok gödre című elbeszélésben megismert)  Árvai - család történetén keresztül.  A (többek között) Kossuth – díjas költő ezzel a regénnyel vált végleg „mainstreammé” (lírában igen sikeres alkotói múltja  ellenére eléggé későn).
   Legismertebb (és minden tekintetben az eddigi legsikeresebb) verseskötete az 1998 -ban „Halászóember” címet viseli, „Szajla” alcímmel – a Heves megyei település a költő szülőfaluja. A – bár igen rövid ideig – emigrációban is élő Oravecz mindig hangot adott a kis településhez való ragaszkodásának.
   A több fejezetre osztott kötet egyfajta „szociofotó”, visszaemlékezés a költő szülőfalujára, egy már letűnt korra, ezt adja vissza , az utolsó fejezet pedig egyfajta reménykedés hogy a költő itt fogja letölteni hátralévő napjait (a lírai én ezért sokszor az elmúlás utáni állapotában szólal meg).
   Oravecz Imre azóta ténylegesen is visszatalált gyökereihez: újra a Heves megyei faluban éli mindennapjait.
   A kötet címadó versében is remekül adja vissza a költő a kettősséget: a halász figuráján keresztül az elmúlást és (a mindig szükségszerű) változást; ami viszont a költőnek egy megőrzésre érdemes emlék, egy pont amibe kapaszkodhat, egy csipetnyi Szajla.

írta: Kácsor Dániel
 

Oravecz Imre – Halászóember


Én még láttam,
de már nem halászott,

ahhoz már túl öreg volt,
és nem is lett volna hol,

egymás közt apónak neveztük,

fehér vászonnadrágot, fehér vászoninget hordott,
és ült a háza előtt a padon,

minden fehér volt rajta,
a bocskorát kivéve,
fehér a ruhája,
fehér a haja,
fehér a bajsza,
mint egy népszínműben,
tiszta és ápolt,
csak a frissen festett léckerítés hiányzott előle,

özvegyember volt,
felesége már a temetőben,

néha bement a házba,
matatott valamivel,
aztán kijött megint,

végigballagott az alacsony eresz alatt,
a terméskőjárdán,
a ház végéig
és vissza,
tenyerével gondosan visszaveregette a kiugrott rozsszalmaszálakat,
övé volt az utolsó zsúptető a faluban,

de általában nem csinált semmit,
csak ült és hallgatott,
pipázott,
nézett maga elé,
mintha víz volna a föld,
és halakat látna benne,

mindig elnémultunk,
mikor oda értünk,

még köszönni is elfeledtünk,
mintha nem akartuk volna zavarni,
mintha éreztük volna, hogy emlékezetében halászik,
fogni szeretne még valamit,
mielőtt elmegy a tó után,
melyet még életében lecsapoltak,

pedig azt se tudtuk,
hogy ő a halászóember,

nekem is apám mondta évekkel később,
mikor már meghalt,
és a házát is lebontották.
 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2017.11.15. 45.szám
Presztízs magazin 2017. IV. évfolyam 3.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget