Ma 2018. 7. 22, , Magdolna napja van.

Bolero tánckoncert Szolnokon

2013.11.26 10:55. - Kovács Janka

Szolnok idén januárban is értékes kulturális előadással vár mindenkit, hiszen megrendezésre kerül a Bolero! - tánckoncert!

Hirdetés

Pénteken több információval szolgálunk!

A 2013-as bicentenáriumi Verdi-év méltó zárása az immár hagyományosan januárban – ezúttal harmadik alkalommal – megrendezésre kerülő újévi tánckoncert, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar összművészeti megaprodukciója. A művészeti értékekben gazdag műsor összeállításában is hagyományőrző, hiszen ezúttal az opera- és balettirodalom legnagyobb klasszikus mestereinek, Verdi és kortársainak – Wagner, Ravel, Bizet és Csajkovszkij – műveiből csendülnek fel részletek, vizuális látványelemekkel tarkítva. A „Bolero! – tánckoncert” kísérletező és újító, az opera világának egy populárisabb oldalról történő megközelítésében – koncerttermekben szokatlan módon – koreográfiával kiegészített előadáson több száz zenész, énekes és táncos közreműködésével valósul meg. Az est karmestere Izaki Maszahiro, védnöke L. Simon László, kormánybiztos, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke


BOLERO! – tánckoncert


Közreműködők:
Szolnoki Szimfonikus Zenekar – művészeti vezető: Izaki Maszahiro

Budapest Táncszínház – művészeti vezető: Földi Béla

Nemzeti Énekkar – karigazgató: Antal Mátyás

Budapesti Ifjúsági Kórus – karigazgató: Gerenday Ágnes

Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus – karigazgató: Molnár Éva

a szolnoki Kodály Iskola Gyermekkara – karigazgató: Juhászné Zsákai Katalin

Mozdulat Táncműhely – művészeti vezető, koreográfus: Szitt Melinda


Műsorvezető, házigazda: Ókovács Szilveszter, operaénekes, a Magyar Állami Operaház igazgatója

Koreográfusok: Raza Hammadi, Kulcsár Noémi, Szitt Melinda

Zenei rendező, karmester: Izaki Maszahiro

Fővédnök: L. Simon László, kormánybiztos, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke

 

Védnök: Szalay Ferenc Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere


Belépődíj: 2.900.- Ft

2013. december 15-éig a jegyek kedvezményesen, 2.200.- Ft-os áron igényelhetők.
Jegyinfó: +36 20 3338619


facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/637300352988495/?notif_t=plan_edited


www.szolnokiszimfonikusok.hu







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.07.11. 27.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget