Ma 2017. 10. 18, szerda, Lukács napja van.

Gyurcsány: 2018-ban újra össze kell fogni

2014.02.17 09:41. - Kovács Janka

Újra össze kell fognia a baloldali liberális tábornak 2018-ban, mert akkor sem lesz kétharmaduk a jelenlegi szabályozás megváltoztatásához, ha megnyerik a 2014-es választást - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőn, az ATV Start című műsorában.


   Ez azt jelenti, hogy a következő négy évben is "vigyázni kell a másikra", vagyis lehet rivalizálni, de nem kell bántani egymást - mondta a DK elnöke.
    Annál is inkább, mert egyszerű az erőviszonyok eldöntése: akinek a legnagyobb támogatottsága lesz 2017-18-ban, az a párt formálhat majd igényt 2018-ban a miniszterelnök-jelölt megnevezésére - tette hozzá a politikus.
    Gyurcsány Ferenc úgy vélekedett: amennyiben az Összefogás nyer a választásokon, a kétharmados törvények sokasága és a "bebetonozott pártkatonák" miatt őrült nehéz kormányzással kell szembenézni.
    Ebben a helyzetben, aki a másikkal foglalkozik és nincs benne nagyvonalúság, az nagyon gyorsan ki fog esni közülük - vélekedett.
    Ezért a DK nem fog erőszakoskodni a kormányzati pozíciók megszerzéséért és "magam nem is megyek bele a kormányba". Hagyni kell Mesterházy Attila MSZP-elnököt kormányozni - fogalmazott a DK elnöke.
    A paksi atomerőműnek végzett munkával kapcsolatban azt közölte: valóban dolgozott egy olyan cég 1997-ben az erőműnek, aminek a saját vállalkozása a többségi tulajdonosa.
    Az Agora Marketingnek az volt a feladata, hogy az európai tapasztalatok összegzésével vezényeljen le egy kampányt, amelyben azt magarázza az embereknek, hogy nem kell féli a nukleáris energiától.
    Hozzáfűzte, hogy ma sem atomenergia-ellenes, Paks bővítésénél nem a nukleáris energiával van a baja, hanem azzal a móddal, ahogy Orbán Viktor "Putyin tenyerébe csapott".
    Azt pedig nem lehet zokon venni egy politikai funkcióval nem rendelkező üzletembertől, hogy dolgozott, ugyanis ez a dolga - tette hozzá.
    "Erőlködjenek a kollégák, próbálják meg elkapni a grabancomat, ha tudják" - fogalmazott az újságírókra utalva Gyurcsány Ferenc.
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2017.10.18. 41.szám
Presztízs magazin 2017. IV. évfolyam 3.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget