Ma 2018. 10. 19, péntek, Nándor napja van.

Már Szegő Gábor nevét viseli az általános iskola

2014.04.28 15:38. - Kovács Janka

Városunk egyik legrégebbi iskolája, a Belvárosi felvette Szegő Gábor matematikus nevét, ezzel tisztelegve a matematikus előtt.


Korábban a Koltói, majd Belvárosi, most pedig Szegő Gábor nevét viseli az 1898-ban alapított iskola. Szegő Gábor 1895-ben született Kunhegyesen, majd tanulmányait szülővárosában, később a Verseghy Ferenc Gimnáziumban végezte, majd a bécsi egyetemen doktorált, aztán Budapesten tanársegédként dolgozott. Zsidó származása miatt kénytelen volt elhagyni az országot, az Amerikai Egyesült Államokba menekült, ahol állampolgárságot kapott és 1938-tól pedig a stanfordi egyetem matematika tanszék világszínvonalra emelte, a tanszéket 1953-ig vezette. 1985-ben, 90 évesen hunyt el. A róla elnevezett iskola diákjai előadásba elevenítették fel a matematikus életét. Jelenleg 448-an járnak a Szegő Gábor Általános Iskolába, ahol –csakúgy, mint az elmúlt évek során- idén is két elsős osztályt szeretnének indítani. Az iskola megyeszerte híres a jól tanuló és jól sportoló diákjairól, a névválasztás oka matematikus előtt való tisztelgés mellett az is volt, hogy az iskola kiemelt figyelmet fordít a természettudományos tantárgyakra és a tehetségek gondozására.







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget