Ma 2018. 10. 17, szerda, Hedvig napja van.

Eurochallenge négyes döntő - A kosárelnök szerint lassan beérik a sokéves munka

2014.04.30 15:40. - Kovács Janka

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke szerint lassan beérik a Szolnoki Olaj sokéves munkája, erre utal az is, hogy a csapat két küzdelmes mérkőzés után lett negyedik a hétvégén az Eurochallenge Kupa bolognai négyes döntőjében.


    "Semmivel sem voltunk gyengébbek ellenfeleinknél, akár mi is nyerhettünk volna bármelyik meccsen. Nüansznyi dolgokon múlt a siker, kicsivel több akarattal jobban is végezhettünk volna" - nyilatkozta az MTI-nek Magyarországról Szolnok polgármestere. - "Kimondottan jó mérkőzéseket vívtunk, volt tartása a csapatnak, lassan beérik a sokéves, szisztematikus munka, az együttes jelentősen erősödött az Eurochallenge-ben és az Adria Ligában töltött idényekben."
    Az MKOSZ első embere elmondta, az, hogy a Szolnok a 2012-es debreceni négyes döntő után másodszor is bekerült a Final Fourba, jelentősen emeli a magyar kosárlabda megítélését. Néhány évvel ezelőtt még csak a Körmendnek volt szereplési lehetősége az Eurochallenge-ben, de a vasiak akkor anyagi okok miatt nem tudtak elindulni. A mostani szezonban viszont már öt magyar férfi csapat vett részt a nemzetközi küzdelmekben.
    "A klubok is átérezték, hogy nagyon fontos ugyan a magyar bajnokság és a kupa, de a nemzetközi mérkőzések hozzák meg az igazi kosárlabdatudást. Ez a válogatottunkra is kedvező hatással lehet, bízom a sikeres nyári Eb-selejtezőben" - jelentette ki Szalay Ferenc.
    A szolnoki elképzeléseket illetően a városvezető közölte, ha az Olaj megnyeri az NB I-et, akkor van esély arra, hogy - ahogy tavaly az Alba Fehérvár - ősztől egy szinttel feljebb, az Európa Kupában induljon.
    "Már megvannak a tervek arra, hogy 2500 férőhelyesre bővítsük a Tiszaligeti csarnokot, de ha ilyen marad a szolnoki kosárlabda színvonala, akkor előbb-utóbb építeni kell egy új, 3000-3500 fős csarnokot" - tette hozzá.
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget