Ma 2020. 5. 30, szombat, Zsanett, Janka napja van.

Újra elindul a sétahajózás a Tiszán

2014.07.18 15:35. - Kovács Janka

Szolnok egy új nyári programmal gyarapodott, a sétahajózás korábbi hagyományát elevenítik fel. A hajóúton talán kevésszer látott perspektívából kalandozhatjuk végig szőke folyónkat.


Sellő névre hallgat az a Szolnoknál horgonyzó hajó, amelyik 50 perces izgalmas útra visz el a Tisza szolnoki szakaszán. Talán még a törzsgyökeres szolnokiak sem hajózták be a folyó városi szakaszát, így lehetőség nyílik egy ebéd előtti vagy délutáni kikapcsolódásra is.

- A hajó délelőtt 11.00, 13.00 és 15.00-kor indul a nyári időszak elkövetkezendő másfél hónapjában – mondta a Sellő üzemeltetője, Tarnai Gábor, aki Tokajból hozta le a sétahajót, majd hozzátette, a tervek szerint ősszel különjáratot is fognak indítani.

Persze a sétahajózás akkor a leghangulatosabb, ha a parti feltételek környezete is megfelelő hozzá: a Tisza-parti sétány műszaki átadására jövő hét péntek délelőtt kerül sor a tervezett augusztus 20-i átadás helyett. Nagy Réka, a KÖTIVIZIG sajtószóvivője elmondta, a sétány felújítása annyira jó ütemben haladt, hogy a tervezett átadás egy hónappal korábbra tolódhatott.

 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.05.27 (20. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget