Ma 2018. 5. 28, hétfő, Emil, Csanád napja van.

Dulakodtak, majd rádobott egy biciklit

2014.08.07 14:28. - Kovács Janka

Szóváltás, majd dulakodás után földre esett a férfi, majd ekkor a másik rádobott egy biciklit Kenderesen.

Hirdetés

Garázdaság és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást F. Sándor ellen a Karcagi Rendőrkapitányság. A nyomozás adatai szerint a 48 éves kunmadarasi lakos 2014. augusztus 6-án 13 óra körüli időben Kenderes belterületén előzetes szóváltást követően bántalmazott egy 43 éves férfit, aki ennek következtében a földre esett. F. Sándor a cselekmény után a sértettre rádobott egy kerékpárt, majd távozott a helyszínről. A bejelentés után a rendőrök a beszerzett adatok birtokában rövid időn belül azonosították, majd Kisújszállás külterületén elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A jogsértő a gyanúsítotti kihallgatása alkalmával elismerte a bűncselekmény elkövetését.
 
A Tiszafüredi Rendőrkapitányság Abádszalóki Rendőrőrse eljárást indított ismeretlen tettesek ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 5-én 21 óra 30 perc és 2014. augusztus 6-án 6 óra közötti időben egy abádszalóki ingatlan melléképületéből horgászbotokat, horgászfelszerelést és okmányokat tulajdonítottak el. A sértett bejelentését követően a rendőrök az ügyben azonnal megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást, majd rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 15 éves és 16 éves fiatalokat. A két abádszalóki fiatalkorút a rendőrök elfogták és előállították a helyi rendőrőrsre, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2014. augusztus 6-án gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozóhatóság az eljárás során az ellopott tárgyakat megtalálta és lefoglalta.
 
 
A megye rendőrei az elmúlt 24 órában két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.
 
- közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.05.09. 18.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 1. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget