Ma 2019. 9. 20, péntek, Friderika napja van.

Biztonságban a fesztiválon

2014.08.12 14:48. - Kovács Janka

Kezdetét vette a C+ Fesztivál Szolnokon. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsai a fesztivál résztvevőinek.


Kedden reggel indult a C+ Fesztivál elnevezésű zenei programsorozat Szolnokon a Tiszaligetben. A 2014. augusztus 12. és 2014. augusztus 17. között lezajló rendezvény célközönsége elsősorban a fiatal felnőttek, de a szervezők igyekeztek az idősebb korosztály számára is zeneileg vonzóvá tenni a hetet. Éppen ezért, az elkövetkező napokban jelentősen megnő a városba látogatók száma. A fesztivál azonban nem csak a szórakozni vágyókat csábítja, de gyakran a tolvajokat is. A „zsebesek” ugyanis kifejezetten kedvelik a nagy tömegeket vonzó eseményeket, ahol az értékeket - sokszor észrevétlenül - megszerezve, gyorsan egérutat nyernek.
 
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, vigyázzanak értékeikre, és fogadják meg az alábbi tanácsokat. Táskáikat, pénztárcájukat, mobiltelefonjaikat ne hagyják felügyelet nélkül! A sátrakba ne hagyjanak jelentős értékeket, azokat tartsák maguknál! A leparkolt gépkocsikban ne hagyjanak elől semmilyen értéket, ruhákat, műszaki cikkeket! Akár egy ott felejtett napszemüveg, vagy mappa is könnyű zsákmányként kínálhatja magát.  A legbiztonságosabb megoldást nyújtja, a szervezők által működtetett értékmegőrzők használata.
 
Ne feledjék, hogy bármennyire csekély alkoholmennyiséget is fogyasztanak, az nem férhet össze a járművezetéssel! Ne veszélyeztessék saját és mások testi épségét, életét, biztonságát azzal, hogy ittasan ülnek volán mögé!
 
- közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 09.18 (37.szám)
Presztízs nyár 2019. VI. évfolyam 2.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget