Ma 2020. 7. 5, , Sarolta, Emese napja van.

Terveket készítettek az árvízi védekezéshez

2015.02.03 12:23. - Kovács Janka

Országos konferenciasorozaton tárgyalják hazánk egyes folyóinak árvízi terveit, hiszen évről-évre emelkedik az árvízszint. Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató helyettese szerint a gond a hullámterekkel van.


- A konferenciákon felülvizsgáljuk, mekkora árvízzel kell szembenéznünk, hiszen egyre nagyobbak a hullámterek. A hullámterek növekedésének nincs köze a klímaváltozáshoz, de ezt már nem tudjuk lecsökkenteni, így más védekezéshez kell, nyúljunk – kezdte a sajtótájékoztatót Láng István főigazgató helyettes.

 Az árvízvédelmi rendszereket így a töltések megerősítésével, a szükségtározók építésével és az nagyvízi, azaz árvízi folyómedrek rendezésével lehet biztonságban tudni. Ehhez térkép is készül, melyen kiderül, mely szakaszon, milyen mértékben okozhat kárt egy esetleges áradás – ez a Közép- Tisza-vidékén különösen fontos, hiszen Magyarország árvízproblémájának 70%-a itt történik. Nyilván nem lehet 100%-os védekezésről beszélni, de az eddigi példátlan összefogások jól tükrözik a sikeres védekezéseket, tette hozzá Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Természetesen a Tisza minden szakaszán védekeznek, de Láng István szerint nem krízisidőben kell súlyos pénzeket fordítani a helyreállításra, hanem az olcsóbb, folyamatos és védelemre kell kiemelten figyelni. 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.07.01 (25. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget