Ma 2020. 8. 13, csütörtök, Ipoly napja van.

Kun-Mediátor - Ügyvéd: felfüggesztették a szökésben levő ügyvezető érdekeltségébe tartozó étterem kiárusítását

2015.05.15 15:17. - Kovács Janka

Felfüggesztették a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. körözés alatt álló ügyvezetőjének lányai a család érdekeltségébe tartozó étterem berendezéseinek kiárusítását – közölte a károsultak egy részét képviselő ügyvéd pénteken az MTI-vel.

Hirdetés

    Dobrossy István elmondta: a Múzeumkert részét képező Bonanza Ételbárban levő eszközök becslés szerint mintegy 10 millió forintot érnek, de két évvel ezelőtt 100-200 millió forintos, az éttermet érintő beruházás valósult meg. Hozzátette: a kiárusítás felfüggesztésére azért is volt szükség, mert még nem pontosan tisztázott a beruházás forrásának eredete, valamint a Múzeumkert Zrt. és a Kun-Mediátor kapcsolata, illetve a két cég közötti esetleges pénzmozgások sem, emiatt a károsultak gyanús vagyonkivételtől tartottak - jegyezte meg.
    Az ügyvéd korábban az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy 2013 márciusában a Múzeumkert Zrt. 20 millió forintos jegyzett tőkével alakult, 11 millió forint volt az árbevétele.
    A rendőrség április 14-én este tette közzé, hogy sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. Az érintettek egy részét képviselő ügyvéd szerint az ügynek 800-nál is több károsultja van, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta az engedélyezési hivatal.
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.08.12. 31.szám
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget