Ma 2020. 8. 15, szombat, Mária napja van.

30 milliárdot keres a szolnoki Jobbik

2015.06.05 16:08. - Booster

Mint ahogy arról lapunk is beszámolt olvasóinknak, a héten városunkban járt Orbán Viktor miniszterelnök. A Jobbik szolnoki szervezete sajtótájékoztató keretén belűl reagált a kormányyfő látogatására.


Baráth Zsolt a helyi médiák képviselőinek elmondta:

Szerdán ismét csúcsra járatták a kormányzati sikerpropagandát Orbán Viktor  ’80-as évekbeli „kisMoszkvájában” A miniszterelnök jött, látott és ígért, ahogy azt megtette korábban is számtalanszor az utóbbi években…

A párt megyei önkormányzati képviselője kifogásolta, hogy a szociális szférában 7 éve nem volt béremelés!

- 2009 novemberében az ígérte Orbán Viktor egy levelében: „ Amennyiben a választópolgárok megtisztelnek a bizalmukkal a következő polgári kormány mindenkor meg fogja védeni a gyermekekről gondoskodó intézményeket és az ott dolgozókat.”

2011 óta 124 ezer forintról 105 ezer forintra csökkent a szociális szférában az átlagbér! 93 ezer ember megélhetéséről van szó!

Az itt dolgozók 75%-a minimálbért, nettó 70-80 ezer forint közötti összeget visz haza! A többség bére nem éri el a statisztikailag kiszámított létminimumot. Így aztán nem meglepő, hogy nagy az elvándorlás, a pályaelhagyás, illetve a külföldi munkalehetőség keresése. Az igencsak alulfizetett ágazat tehát még szakemberhiánnyal is küzd.

 

A Jobbik egyetért a szociális szféra áldozatos és felelősségteljes munkát végző dolgozóinak követeléseivel és felszólítja a kormányt, haladéktalanul rendezze a bérüket és ne hitegesse őket, vezessen be mielőbb egy olyan életpálya modellt, ami kellő mértékben biztosítja a megélhetést számukra!

 

Orbán Viktor látogatásával és 4-es út autópályává építésével kapcsolatban a 2014-es választási kampányban elhanzottakat idézte a pártvezető:

- Ismerjük a helyzetet, az útépítést leállították! Azóta mellébeszélés, „trükkök százai” és hazugságok jellemzik a kormányzati kommunikációt az ügyben. Majd szerdán, Szolnokon bejelentette a miniszterelnök, hatalmas sikerként, hogy 2016-ban folytatják, de már autópályáról nincs szó…Ebből eredő kérdéseim, melyek között van olyan, amit már korábban is feltettem, de válasz nélkül maradtak:

- Ki, vagy kik a felelősei az elhamarkodott autópálya építésének, amiről kiderült, kezdettől fogva tudták, hogy az Unió nem adott rá támogatást?

- Beigazolódott-e a kartellgyanú, ha igen, ki teremtette meg rá a lehetőséget?

- Miért drágították meg menet közben a bekerülési költséget 163 milliárd forintra úgy, hogy csökkentették az előírt műszaki tartalmat?

- Az elherdált közpénzt ki fogja visszatéríteni, jelen esetben is több milliárd forintról van szó, saját bevallásuk szerint?

Baráth Zsolt egy kérdéssel zárta sajtótájékoztatóját:

- Meddig nézik még hülyének a választópolgárokat?







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.08.12. 31.szám
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget