Ma 2020. 6. 4, csütörtök, Bulcsú napja van.

Izgalom és öröm is volt a Pont Partin

2015.07.23 21:09. - Kovács Janka

Csütörtök este nyolckor hirdették ki a felvételi ponthatárokat. A fiatalok Szolnokon is izgultak, sok boldog arcot lehetett látni ma a Pont Party-n.


Minden felvett diákot sms-ben értesítettek arról, hogy sikerült-e bejutniuk az általuk választott felsőoktatási intézménybe. Szolnokon a Tiszaligeti strandon várták a felvételiző, hogy megtudják, hogy beteljesül-e az álmuk. 

- Elsírtam magam, mikor megtudtam, hogy felvettek - fogalmazott Nóra, akinek az arcáról le se lehetett törölni a mosolyt. Ő az ELTE szociológia szakán folytatja tanulmányait. Barátnőjével, Idával telefonon tartották a kapcsolatot, egymás szavába vágva gratuláltak a másiknak. 

- Én még nem hiszem el, az előbb kaptam meg az sms-t, el sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy felvettek az ELTE földrajz szakára - fogalmazott Ida. A legnépszerűbb az ELTE, utána a Szegedi Tudományegyetem következik a sorban. A legmagasabb pontszám többek között az alkalmazott közgazdaságtanhoz, gazdaságelemzési képzésre és nemzetközi tanulmányok szakra kellett. Az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár 492 volt, ezt annak kellett elérnie, aki angol nyelv és kultúra - német és nemzetiségi német nyelv és kultúra osztatlan tanári szakra akart bekerülni. Összesen 14 szakon volt szükség 450-nél több pontra a sikeres felvételihez. 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.06.03 (21. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget