Ma 2020. 6. 3, szerda, Klotild napja van.

Látásjavító készüléket lopott a 16 éves fiú

2016.04.08 14:23. - Kovács Janka

A digitális nagyítókészüléket, ami a diák tanulását segítette, egy 16 éves fiú lopta el. A rendőrök pár órán belül azonosították a tolvajt.

Hirdetés

Az egyik tiszafüredi iskolában tanuló látássérült diák észrevette, hogy nincs meg a látásjavító készüléke, amelyről 2016. április 7-én értesítette a rendőrséget. A fiatal a tanulását segítő, több mint százezer forintot érő készüléket rendszeresen használta.
A járőrök a bejelentést követően adatgyűjtést végeztek, majd rövid időn belül azonosították és előállították a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra a lopás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves fiút. A rendőrök házkutatást tartottak a gyanúsítottnál és megtalálták, illetve lefoglalták az általa ellopott látássegítő készüléket. A nyomozók még a bejelentés napján gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőt, a lefoglalt eszközt visszaadták a használójának
A Tiszafüredi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a fiatalkorú tiszafüredi lakos ellen.  
 
- közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.06.03 (21. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget