Ma 2020. 7. 14, kedd, &Őrs napja van.

A régészet napja - Az ásatási munkák kezdeti lépéseiről szól az idei rendezvénysorozat

2016.05.27 08:31. - Kovács Janka

Az ásatások legelső lépéseiről szólnak a régészet napja idei programjai, amelyek pénteken és szombaton várják előadásokkal és bemutatókkal a látogatókat országszerte.

Hirdetés

    Az elmúlt évben a tudományos munka teljes folyamatát - a lelőhelyek, leletek felfedezésétől egészen a kiállításrendezésig - mutatta be a Magyar Régész Szövetség által szervezett rendezvénysorozat, amelynek idei programjain az érdeklődők arra kaphatnak választ, hogy milyen jelek, adatok alapján tudják a szakemberek, hogy a föld alatt egy lelőhely rejtőzik, honnan ismerik fel, hogy azok milyen jellegű, illetve mely korszakból származó leletek - olvasható a rendezvény holnapján.
    A programok során kiderül továbbá, hogy milyen szerepet játszik egy-egy felfedezésben a véletlen szerencse, milyen szakmai, tudományos ismeretek állnak a régészek munkája mögött, valamint hogy mit kell és mit nem szabad tenni a társadalom civil tagjainak, ha vélhetően régészeti lelőhelyre bukkannak.
    A résztvevő múzeumok, örökségvédelmi intézmények és egyetemi régészeti tanszékek az idén is színes programokkal fogadják az érdeklődőket az ország számos pontján, pénteken elsősorban a gyermek- és iskoláscsoportokat, szombaton pedig a családokat és felnőtteket várják.
    A szolnoki Damjanich János Múzeum például különleges műhelylátogatást szervez, amelynek során az érdeklődők a régészeti leletanyag restaurálásának részleteivel, a kerámiakészítés technikájának jellegzetességeivel ismerkedhetnek meg, a váci Tragor Ignác Múzeum kertjében miniásatást rendeznek, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban pedig a terepen elvégezhető, az ásatást megelőző műszeres vizsgálatokról lesz szó.
    Budapesten a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központban a régészeti lelőhelyek azonosításának elméleti hátteréről és a napi gyakorlatban jelentkező kérdéseiről beszélnek az intézet szakemberei, akik előadásukat geofizikai műszerek bemutatásával egészítik ki. A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumában régészhomokozó, a Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetében pedig régészeti játszótér és leletsimogató várja az érdeklődőket.
    A Magyar Régész Szövetség által 2014-ben kezdeményezett esemény külföldön már régi hagyományokkal rendelkezik, az Egyesült Államokban például minden év októberének harmadik szombatján fesztivállal ünneplik a régész szakmát.
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.07.08 (26. szám)
Preszízs magazin 2020. tavasz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget