Ma 2017. 11. 19, , Erzsébet napja van.

Elsöprő sikert aratott az Újévi Tánckoncert Szolnokon

2017.01.10 13:45. - Kovács Janka

A misztikus keletet idéző Perzsavásár, Piazzola vérpezsdítő Liebertangója, az örökzöld West Side Story varázsolt álmokat a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Újévi Tánckoncertjének színpadára. 


A hivatásos művészek mellett fellépő apró balerinák topánkájának ritmusa, tekintetüknek csillogása még fokozta azt az egyedi élményt, amit már megszokhatott a közönség a szolnoki szimfonikusok újévi megaprodukcióin. A háromszáz fős szereplőgárda lélegzetelállító atmoszférát varázsolt a szolnoki sportcsarnok falai közé. A nyilvános főpróbán közel ötszáz, míg az esti, teltházas gálán kétezer vendég részesült ebben a varázslatos művészi ajándékban. 

Kattintson a képgalériáért!

A tánckoncert műfajának megteremtése – s ezzel együtt az Újévi tánckoncertek sorozata – hat évvel ezelőtt kezdődött Szolnokon, melyben évről évre más-más programmal és egyre nagyobb nézőszámú közönség előtt debütáltak a produkciók. Idén, 2017. január 7-én minden eddiginél nagyobb közönség előtt duplázott a grandiózus esemény a kint röpködő mínuszok és nem épp kellemes útviszonyok ellenére is. Az est zenei és művészeti vezetője Izaki Maszahiro főzeneigazgató volt, aki kiváló művészi látnoksággal állította össze a műsort, s büszkén viselte egész este a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetését, melyet 2015-ben adományozott neki Magyarország köztársasági elnöke.

A már társadalmi eseményként jegyzett programot dr. Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára nyitotta meg, az est házigazdája ismételten Ókovács Szilveszter volt.

Ha túl sok fájdalom és öröm ér egyszerre, és ebbe belefáradtunk, akkor erre egyes indián törzseknél ezt mondják: „Most megállunk és megvárjuk a lelkünket, míg utol nem ér.” Hát itt – a színes, látványos kosztümökben lágyan és fantasztikus mozdulatokkal eltáncolt koreográfiák láttán – az idő megállt. Megállt értékelni az elmúlt éveket és megálmodni a jövőt.  

 

A hagyományokhoz híven ismét óriási szereplőgárda, közel háromszáz zenész és táncos vonult színpadra. A Pécsi Balett Bartók zenéjére táncolt, a Budapest Táncszínház művészei pedig a West Side Storyra készítettek egy rendkívül átütőerejű koreográfiát. Idén első alkalommal mutatkoztak be a produkcióban a helyi SZOLDANCE Táncsport Egyesület, valamint a budapesti Latin Carnevál nevű formáció művészei, akik csak hosszantartó vastaps után tudtak levonulni a színpadról. Ketélbey Perzsa vásárát a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói tették még misztikusabbá érzéki, kifejező táncukkal. A szolnoki Mozdulat Táncműhely aprócska balerinái pedig minden néző szívét megdobogtatták (a legfiatalabb szereplő 7 éves volt). A teljes zenei élmény kialakulásában igen fontos szerepük volt a kórusoknak is. A szolnoki kórusok mellett új szereplőként, a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus és a váci Vox Humana Kórus énekesei színesítik a tánckoncert palettáját.

 

A hagyomány és siker örömzenéje, örömtánca volt ez. Ahogy Izaki Maszahiro fogalmazott „A lelkünket öltöztette ünneplőbe a zene.”

 

Műsor:

-        John Rutter: Magnificat (részletek)
-        Leonard Bernstein: Szimfonikus táncok a West Side Story című musicalből
-        Ástor Pantaleón Piazzolla: Libertango
-        Arturo Márquez: Danzón No. 2.
-        Bartók Béla: Táncszvit (részlet)
-        Léo Delibes: Sylvia – balett
-        Antonín Dvořak: IX. (e-moll) „Az új világból” szimfónia op. 95 – II. tétel (Legenda)
-        Albert William Ketèlbey: Perzsa vásár
-        John Rutter: Magnificat (részletek)

 

Közreműködők:

-        Pécsi Balett – koreográfus: Molnár Zsolt
-        Budapest Táncszínház – koreográfus: Földi Béla
-        Táncművészeti Főiskola – koreográfus: Szitt Melinda
-        Szoldance Táncsport Egyesület – koreográfus: Püspöki Dávid és Püspöki-Markó Ágnes
-        Latin Carneval – koreográfus: Valc Szabolcs
-        Mozdulat Táncműhely – koreográfus: Szitt Melinda

-        Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus – karigazgató: Laczkó János
-        Vox Humana Kórus – karigazgató: Sándor Bence
-        Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus – karigazgató: Molnár Éva
-        Szolnoki Kodály Kórus – karigazgató: Molnár Éva
-        Szolnoki Szimfonikus Zenekar Oratóriumkórusa – karigazgató: Molnár Éva

-        Lőrincz Judit – szoprán

 

Zenei rendező, karmester: IZAKI MASZAHIRO

 

www.szolnokiszimfonikusok.hu







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2017.11.15. 45.szám
Presztízs magazin 2017. IV. évfolyam 3.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget