Ma 2017. 11. 22, szerda, Cecília napja van.

A romák életkörülményeinek javításán dolgozik Törökszentmiklós

2017.10.20 13:24. - Kovács Janka

Törökszentmiklós Város Önkormányzata TOP-os projekt keretében kezdte el a romák helyzetének javítását az elmúlt években. A keddi projektnyitó rendezvényen Forgács István romaügyi szakértő tartott tabukat ledöntő előadást a felmerülő problémákról és a megoldásról.

Hirdetés

A mostani, „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” című projekt azzal a céllal jött létre, hogy a korábbi tapasztalatokat egybegyűjtve még hatékonyabban tudja kezelni a romaügyi helyzetet a város. Törökszentmiklós 20 ezres népességének mintegy 2%-a vallotta magát romának az 2015-ös adatok szerint, de talán ennél többen is lehetnek.
 

- Ahogy azt a projekt címe is elárulja, társadalmi együttműködést próbál erősíteni helyi szinten. A társadalmi együttműködés sokféle lehet, és itt, Törökszentmiklóson a leghátrányosabb helyzetűek, a romák felzárkóztatását vesszük kiemelt kérdéskörnek – mondta Forgács István.
 

A korábbi projektek keretében épült közösségi ház, és többféle oktatásban részesültek az itt élő romák: mindez jó alap volt ahhoz, hogy eredmények is látszódjanak:
- Minden eddig elindult projekt úgy próbál meg közösséget építeni, hogy közben a tudatosságot sulykolja az telepen élőkbe. Véleményem szerint az állam által kínált lehetőségek mind-mind jók, csak ehhez olyan közösségek kellenek, amelyek meg tudják becsülni és fel tudják használni a kapott előnyöket. És ezt a fajta közösséget szeretnénk megteremteni itt, a városban is – fogalmazott a szakértő.

 

A projekt két nagy lábon áll: az egyik, hogy esetmenedzsereket alkalmaznak, akik a nehézsorsú családoknál személyes kapcsolattartás módján segítik őket a jövőjük és a céljaik elérésében. A másik fontos pillér, hogy nyolc műhelycsoport révén bizonyos kérdéskörökben 15-20 fős csoportokban próbálják meg a tudatos életvezetésben segíteni őket: olyanokban, mint a családtervezés, a gyermekvállalás, és a munkavállalás.

Törökszentmiklós városa közel 100 millió forintos támogatásból tudja megvalósítani a projektet.







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2017.11.15. 45.szám
Presztízs magazin 2017. IV. évfolyam 3.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget