Ma 2018. 4. 26, csütörtök, Ervin napja van.

Elismerte a jászfelsőszentgyörgyi férfi, hogy ő ölte meg és ásta el volt élettársát

2018.01.05 11:31. - Kovács Janka

Vádat emeltek a férfi ellen.

Hirdetés

Ahogy a rendőrség korábban is közölte, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytatott emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Gábor jászfelsőszentgyörgyi lakos ellen. A 35 éves férfi még 2015. március 21-én az esti órákban Jászfelsőszentgyörgyön, házuk udvarán egy farúddal a fején többször megütötte volt élettársát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A támadó ezt követően a nőt a település külterületén lévő erdős területre vitte és elásta.

 

 
 
A rendőrök először eltűntként keresték az asszonyt. A nyomozók már akkor arra gyanakodtak, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett. Gyanújuk 2016. november 9-én beigazolódott, amikor T. Gábor végül elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hová ásta el a nőt. A rendőrök másnap átkutatták a férfi által megjelölt területet, ahol megtalálták a holttestet.
 
 
 
A hatóság a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségnek megküldte.
 
-közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.04.25. 16.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 1. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget