Ma 2018. 10. 18, csütörtök, Lukács napja van.

Négy tusfürdő és négy csokoládé hat hónap felfüggesztettet ért

2018.01.08 15:43. - Kovács Janka

A 19 éves férfi két különböző áruházból lopta a tusfürdőket és a csokikat.


A Szolnoki Járásbírság 2018. január 4-én meghozott végzésével kétrendbeli szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt 6 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre – felfüggesztett, fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki, azzal a 19 éves fiatalemberrel szemben, aki 2015 októberében egy héten belül két szolnoki áruházból is lopott. 
 
A nem jogerős végzés szerint előbb 2015. október 24-én kora délután a Téglagyári úti TESCO áruházból 4 db tusfürdőt, majd néhány nappal később, október 29-én reggel a Mátyás király úti SPAR áruházból 4 db csokoládét próbált ruhájába rejtve, fizetés nélkül kivinni, de egyik esetben sem járt sikerrel: a boltok biztonsági őrei mindkét alkalommal feltartóztatták. 
 
Az ellopott tusfürdők és csokoládék összege mindössze 7.032 Ft, a fiatalember cselekményei mégsem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősülnek, mert azokkal a férfi rendszeres haszonszerzésre törekedett.
 
Az ügyben 2017. december 5-én emelt vádat a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság ezt követően példás gyorsasággal, egy hónapon belül döntött az ügyben. 
 
A végzés nem jogerős, az ellen az ügyész, a vádlott és védője tárgyalás tartását kérheti. 
 
 
- közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget