Ma 2018. 10. 19, péntek, Nándor napja van.

Véget ért a 2018. évi Böllérek Találkozója

2018.03.05 15:22. - Kovács Janka

Február közepén megrendezésre került a XII. Nemzetközi Böllértalálkozó Túrkevén. A rendezvény a hagyományos népi disznóvágások hangulatát idézi fel, melyet 2007. január 20-án indítottak útjára. 

Hirdetés

A találkozó a Túrkeve Termál- és Élményfürdő szomszédságában, a Kemping területén, kellemes környezetben került idén is megrendezésre. Az ország több pontjáról és a határon túlról is érkezetek a böllérek -közel 30 csapat- , hogy bemutassák az adott tájegységre jellemző hagyományokat. A Böllértalálkozó gazdag kulturális programokkal és kézműves vásárral is várta a közel 5000 főt, akik részt vettek a rendezvényen. A találkozó fővédnöke és egyben résztvevője már évek óta a földművelésügyi miniszter Dr. Fazekas Sándor.

 

A rendezvény kezdeteként a nulladik napon Agrárfórumon vehettek részt az érdeklődők, ahol  többek között Hubai Imre a NAK Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezet alelnöke is előadást tartott többek között a mezőgazdasági károk megelőzéséről. A előadásokon  informálódhattak a 2020 után történő agrárpolitikai változásokról vagy éppen az eredetvédelem helyzetéről, aktualitásairól. A pénteki napon nem csak az Agrárfórum várta a  látogatókat, hiszen ekkor már a csapatok is elkezdték elfoglalnia szervezők által kialakított egységes sátrakat és a hozzá tartozó udvarokat. Ezt követően az esti órákban zenés mulatság várta a vendégeket.

 

Reggel 6 órától kezdődött a kapunyitás a kemping területén, ekkor már az F-Tóth Trió a rendezvénysátorban szolgáltatta a talpalávalót. A vágószínpad körül meggyűltek a csapatok és a vendégek, így elkezdődött a szúrás és a perzselés. A találkozóra látogatók betekintést nyerhettek a húsfeldolgozás teljes folyamatába a szúrástól a kolbásztöltésig. A résztvevő böllérek által készített ételeket folyamatosan megkóstolhatók voltak, így hagymás sült vért, hurkát, kolbászt, orjalevest, toros káposztát, stb. kínáltak a vendégeknek. A rendezvény alatt a központi rendezvénysátorban népdalkörök énekesi, néptáncosok léptek fel a délelőtt során.

A rendezvényterületen kialakításra került a megyei ízek utcája és kézműves vásár, ahol  kézművesek, hagyományőrzők, kistermelők és kis garsztronómiai szolgáltatók kínálatából lehetett válogatni. A gyerekek számára népi játszótér került kialakításra és különböző programokon vehettek részt. A délutáni órákban kihirdették a kiválasztott díjazottakat, akiket egy nyolc tagú szakértőkből álló zsűri bírált el. A rendezvényen a délutáni óráktól a központi sátorban sztár fellépők várták a mulatni vágyókat, valamint a pihenni vágyó bölléreket.

 

A Nemzetközi Böllértalálkozó évről évre biztosítja a magas színvonalat vendégei, a csapatok és a megjelenő árusok számára, misem nagyobb bizonyíték, mint a rendezvény évről évre növekvő látogatottsága.

 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.10.17. 41.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget