Ma 2018. 12. 11, kedd, Árpád napja van.

Négyszázötven új munkahelyet teremt az SMG cégcsoport Túrkevén

2018.04.05 13:14. - Kovács Janka

Négyszázötven új munkahelyet teremt az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Group (SMG) autóipari beszállító cégcsoport Túrkevén - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, a cégcsoport túrkevei üzeménél.

Hirdetés

    Fazekas Sándor, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta: az SMG két fejlesztést hajt végre Túrkevén, összesen mintegy 8 milliárd forint értékben, ehhez külön kormánydöntés alapján a magyar állam 2,2 milliárd forinttal járul hozzá. 
 
    Kiemelte, hogy a jelenleg Túrkevén mintegy háromszázötven embert alkalmazó vállalkozás fejlesztéseivel segít a térség foglalkoztatási mutatójának javításán és abban is, hogy munkaerőt vonzzon. A miniszter megjegyezte: az SMG cégcsoport negyven naponként épít, fektet be, ruház be a profiljába tartozó területeken.
 
    Vida Tamás, Túrkeve polgármestere (Fidesz-KDNP) a fejlesztésekről elmondta: a 3 milliárd forintos beruházással elkészült, mintegy 12 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban májusban indul a gyártás, itt csaknem száz új munkahely jön létre. Ez a gyár MSSL néven működik és a kecskeméti SMP gyárba szállít majd lökhárító elemeket. A másik beruházás a meglévő SMR gyár fejlesztésére irányul 5 milliárd forint értékben, így több mint háromszáz új munkahely jön létre. 
 
    A beruházások elkészülte után Túrkeve munkaképes lakosságának csaknem 20 százaléka fog az SMG cégcsoportnál dolgozni - tette hozzá a polgármester. 
 
    Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje a megye keleti része legnagyobb beruházásának nevezte az SMG cégcsoport fejlesztését, amely véleménye szerint vonzani fogja a beszállítókat, ipari cégeket is. Nemcsak a térség munkaerőpiaci mutatóin fog javítani, hanem legalább 30-40 kilométeres körzetben az ipari termelést és kultúrát is visszahozza - jelentette ki, hozzátéve, hogy Túrkeve ipari-gépészeti központ volt régebben és újra egy gazdasági-ipari központtá válhat.
 
    Megjegyezte, hogy a cégcsoport humánerőforrásba is befektet, hiszen mérnököket, műszaki szakembereket fog vonzani a városba és térségébe, valamint duális képzéssel is foglalkozik.
 
    A cégcsoport sajtóanyaga szerint az 1975-ben alapított Samvardhana Motherson Group (SMG) a világ 30 legnagyobb autóipari beszállítójának egyike. Öt kontinens 37 országában 230-nál is több gyárában 100 ezer embert foglalkoztat. A 2016-2017-es üzleti évben a cégcsoport 9,1 milliárd dollár értékesítési árbevételt ért el. Visszapillantó tükröket, lökhárítókat, kábelkötegeket, utasfülkéket, világítórendszereket, légkondicionáló rendszereket gyárt. Legfontosabb partnereik: BMW, Opel, Audi, Mercedes-Benz, Jaguar, Porsche, Kia.
 
    Az SMG Magyarországon négy településen öt projekttel van jelen: Mosonmagyaróváron (SMR), Mosonszolnokon (SMR), Kecskeméten (SMP) és Túrkevén (SMR és MSSL). A Túrkevén megvásárolt üzem visszapillantókat gyárt, Mosonmagyaróvárra, Mosonszolnokra és közvetlenül a FIAT-gyárba szállítanak.
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.11.28. 47.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget