Ma 2019. 4. 25, csütörtök, Márk napja van.

Nemcsak egy, hanem két baleset is történt a 4-es számú főúton

2018.07.10 10:58. - Kovács Janka

Az egyik a Alcsi Holt-Tiszánál lévő körforgalomnál, míg a másik párszáz méterrel odébb.

Hirdetés

 

Ahogy korábban írtuk, anyagi káros közúti közlekedési baleset történt 2018. július 10-én 9 óra 40 perc körül Szolnok külterületén, a 4-es számú főút 103+2000. kilométerszelvényében. Az elsődleges adatok szerint három gépjármű ütközött a körforgalomnál. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését, a főút forgalmát mindkét irányból Szolnok belterületén át terelik - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

 
A rendőrség egy órával később közölte, egy másik baleset is történt ugyanazon az útszakaszon, kicsit távolabb a másiktól. Pár perccel később a 4-es számú főút 104. kilométerszelvényében egy kamion és egy személygépkocsi ütközött. A balesetben – az elsődleges adatok alapján- ketten sérültek meg. A mentőszolgálat munkatársai megkezdték a sérültek ellátását. A rendőrök félpályás útlezárás mellett folytatják mind a két baleset helyszínelését. A közlekedők rendőri forgalomirányításra számíthatnak az adott útszakaszon.






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Irányár Megyei Hirdető 2019.04.17. 15.szám
Presztízs tavasz 2019. VI. évfolyam 1.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget