Ma 2018. 11. 15, csütörtök, Albert, Lipót napja van.

A magyar katonai ejtőernyőzés százéves történetét bemutató vándorkiállítás nyílt Szolnokon

2018.08.15 13:35. - Kovács Janka

"Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája" - 100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés címmel nyílt vándorkiállítás kedden a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban a 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat részeként.

Hirdetés

 
    A szeptember 30-ig megtekinthető kiállítás a Magyar Ejtőernyős Szövetség és a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége kezdeményezésére, a Honvédelmi Minisztérium támogatásával, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai irányításával valósult meg.
 
    Sáfár Albert dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Légierő Haderőnem főnöke a kiállítás ünnepélyes megnyitóján felidézte: az első világháborúban az ejtőernyő még csak egy mentőeszköz volt, azonban hamarosan túllépett ezen a szerepen. 
 
    Mint hozzátette: a kiállítás az idén száz éves magyar katonai ejtőernyőzés és az ehhez kapcsolódó szakmai kultúrák - mélységi felderítés, különleges műveletek - történeti előzményeit foglalja össze, illetve jelenébe enged betekintést. 
 
 
    A vándorkiállítás címe - "Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája." - a második világháborús ejtőernyős induló első sora, kifejezi azt a gondolkodást, ahogy a mindenkori ejtőernyős katona magára tekintett és ahogyan a katonai és civil társadalom tekint "az égből érkező harcosokra" mind a mai napig - fogalmazott a dandártábornok.
 
    Boldizsár Gábor ezredes, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének elnöke a megnyitón elmondta, hogy idén a magyar szövetség tölti be a 11 tagországot és mintegy 50 ezer veterán ejtőernyőst számláló Európai Ejtőernyős Unió elnökségét. Emlékeztetett arra is, hogy Szolnokon rendezik meg augusztus 9. és 20. között a 42. katonai ejtőernyős világbajnokságot csaknem negyven ország válogatott csapata részvételével. A házigazda az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis.
 
    Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a kiállításon hat nagyméretű tablón mutatják be - elsősorban a civil közönség számára röviden összefoglalva - az elmúlt száz év eseményeit, külön kitekintéssel Bertalan Árpádra, a csapatnem megteremtőjére, az első ejtőernyős alakulat megszervezőjére. A tablókat a témához kapcsolódó válogatott tárgyi anyag és hat egész alakos bábu - a Szent László-hadosztály egy katonája, egy mélységi felderítő 1951 M kezeslábasban, egy ejtőernyős 1965 M gyakorlóöltözetben, egy ejtőernyős 1987 M gyakorlóöltözetben, egy felderítő 1993 M gyakorlóöltözetben és egy KRDD-operátor - egészíti ki, megelevenítve az egyes korszakok ejtőernyős katonáit. A vándorkiállítás ősszel Szolnok után Szegeden, Kecskeméten, Győrben és Pápán is megtekinthető lesz.
 
MTI






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2018.11.07. 44.szám
Presztízs magazin 2018. V. évfolyam 2. szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget